Történet a valamikori Szamosújvárból
Valamikor a 20. század elején esett meg az alábbi történet, amit a bejegyzésben elmesélek önöknek, kedves olvasók.
Valamikor a 20. század elején esett meg az alábbi történet, amit a bejegyzésben elmesélek önöknek, kedves olvasók.
Nemzetünk nagy költője, az 1823. január 1-én született Petőfi Sándor egy alkalommal Szamosújváron is járt és meg ebédelt is itt, az egykori örmény városban. Petőfi szamosújvári látógatásáról szól jelen cikkünk.
Ma van advent első vasárnapja, ma gyújtják az adventi koszorú első gyertyáját. Mindenki ismeri ezt az ünnepkört, de lássuk hogyan alakult története.
A nagy gazdasági világválság előszele már 1928-ban érződőt, annak az évnek az elején csődbejutott a Szamosújvári Kereskedelmi Bank RT, emiatt a korabeli hatóságok letartoztatták dr Áján Jenő, Lászlóffy…
Várható volt, hogy Észak Erdély visszakerülése után a magyar nyelv visszatér a főgimnáziumba, ami meg is történt. Hála a tanárok szervezőkészségének a lehető legrövidebb idő alatt lehetett megszervezni és beindítani a magyar oktatást. Erről…
1944. október 10-én a szovjet légierő végigbombázta a vonatállomást és környékén. Ez az esemény szolgált apropóként, hogy két évvel megírjam ezt a cikket, amit most új információkkal egészítettem ki.
A II. bécsi döntést követően Észak Erdély magyar közigazgatás alá került. A döntés következtében a magyar csapatok 1940. szeptember 9-én bevonult Szamosújvárra.
Augusztus 30.-án délután az egész család a rádió mellett volt. Nemcsak nálunk, hanem az összes magyar, sőt a román házaknál is türelmetlenül várták a rádió híreit. Félnégykor megszólal Budapest és közli, hogy kihirdették a…
A füzesmikolai zarándoklat kezdete visszanyúl a történelem homályába, valamikor a 17. században kezdődhetett, amikor a hagyomány szerint 21 napig könnyezett az ikon.
Szongott Kristóf neve jól ismert a szamosújváriak (és nem csak) köreiben, nem kell különösebben bemutatnunk, de attól még mindig vannak olyan történetek melyek nem ismertek a nagyközönség számára. Egy ilyen nyugdíjazásának története is.