Physical Address
304 North Cardinal St.
Dorchester Center, MA 02124
Physical Address
304 North Cardinal St.
Dorchester Center, MA 02124

Az 1933-as bukaresti vasutassztrájk a két világháború közötti Románia egyik legagresszívebb munkásmozgalma volt, melyet a kormány durván el akart tiporni, de végül a munkások elérték mindent amit akartak. A dolgozók és a karhatalmi erők közötti összecsapásnak hét halálos áldozata volt.

Ma van advent első vasárnapja, ma gyújtják az adventi koszorú első gyertyáját. Mindenki ismeri ezt az ünnepkört, de lássuk hogyan alakult története.

Várható volt, hogy Észak Erdély visszakerülése után a magyar nyelv visszatér a főgimnáziumba, ami meg is történt. Hála a tanárok szervezőkészségének a lehető legrövidebb idő alatt lehetett megszervezni és beindítani a magyar oktatást. Erről szól jelen cikkünk is.

Augusztus 30.-án délután az egész család a rádió mellett volt. Nemcsak nálunk, hanem az összes magyar, sőt a román házaknál is türelmetlenül várták a rádió híreit. Félnégykor megszólal Budapest és közli, hogy kihirdették a bécsi döntés eredményét, és pedig... Az új határok közlése alatt oly csend volt, oly szorongó érzés, ami csak igazán rendkívüli eseményeknél történik. Amikor közölte a bemondó, hogy a keleti határ a Kárpátok déli hajlásától a kárpátaljai orosz határig terjed, mindnyájan fellélekzettünk, könnyeztünk örömünkben, hálát adtunk a jó Istennek, hogy ismét visszaadott bennünket szeretett hazánknak.

Milyen volt a nagypéntek Szamosújváron? Helyi hagyományok, szokások és történetek egy letűnt világból, részletesen.

Világszerte ma, február 14-én ünnepelték a Bálint-napot (vagy más néven Valentin-nap), pontosabban a szerelmesek napját.

1890. december 29-én zajlott le a Dél-dakotai Wounded Knee elnevezésű patak partján az utolsó nagy indián mészárlás.

November 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját, annaka tiszteletére, hogy 1844-ben hivatalos nyelv lett a magyar.

Egy őszi napon, pontosabban 1517. október 31-én, Luther Márton wittenbergi ágoston rendi szerzetes közzé tette 95 pontos vitairatát, amelyben elítélte a búcsúcédulák árusítását és amelyben kifejtette hogyan reformálná meg az egyházat.

Szamosújváron történt az évek folyamán, júliusban