Egy őszi napon, pontosabban 1517. október 31-én, Luther Márton wittenbergi ágoston rendi szerzetes közzé tette 95 pontos vitairatát, amelyben elítélte a búcsúcédulák árusítását és amelyben kifejtette hogyan reformálná meg az egyházat.
A legenda szerint Luther a 95 pontos vitairatot kiszegeztek a vártemplom kapujára. A történészek azonban ezt a tényt vitatják.
Elképzelését visszautasította a katolikus egyház, 1520 június 15-én pedig X. Leo pápa kiadta az Exsurge Domine elnevezésű pápai bullát, amelyben Luthert kiközösítette az egyházból, elítélte a tételeit és elrendelte könyveinek megsemmisítését. Luther tette azonban egy olyan lavinát indított el, amit már senki sem tudott megállítani.
A német fejedelmek, a nemesek és az egyszerű emberek támogatták Luthert. Az V. Károly német-római császár által összehívott wormsi országgyűlés eretneknek nyilvánította őt, de Bölcs Frigyes szász választófejedelem wartburgi várkastélyában menedékre lelt. Itt fordította le németre a Bibliát.
A reformáció következtében több protestáns és neoprotestáns egyház létrejött, melyek részben, vagy teljes egészében a Luther tanításait vették alapul.
Magyarországon és Erdélyben a reformáció a mohácsi vészt követően hamar elterjedt.
A magyar kálvinista (református) egyház megalapítója Méliusz Juhász Péter volt, aki Debrecenben tevékenykedett. Ekkor lett a cívisváros (Debrecen) a „kálvinista Róma”.
A reformáció ágai közül a lutheri tanok terjedtek el hamarabb, Johannes Honterus brassói szász reformátornak köszönhetően.
Erdélyi reformátorok: Gyulai István, Vizaknai Omláczi, Heltai Gáspár, Dávid Ferenc és Johannes Honterus.
Fontosnak tartom elmondanunk, hogy 1568-ban a tordai országgyűlésen, a világon először megszavazták és kikiáltották a vallásszabadságot.
RJA
1 hozzászólás