Történet a valamikori Szamosújvárból
Valamikor a 20. század elején esett meg az alábbi történet, amit a bejegyzésben elmesélek önöknek, kedves olvasók.
Valamikor a 20. század elején esett meg az alábbi történet, amit a bejegyzésben elmesélek önöknek, kedves olvasók.
Ma van advent első vasárnapja, ma gyújtják az adventi koszorú első gyertyáját. Mindenki ismeri ezt az ünnepkört, de lássuk hogyan alakult története.
Várható volt, hogy Észak Erdély visszakerülése után a magyar nyelv visszatér a főgimnáziumba, ami meg is történt. Hála a tanárok szervezőkészségének a lehető legrövidebb idő alatt lehetett megszervezni és beindítani a magyar oktatást. Erről…
1944. október 10-én a szovjet légierő végigbombázta a vonatállomást és környékén. Ez az esemény szolgált apropóként, hogy két évvel megírjam ezt a cikket, amit most új információkkal egészítettem ki.
A II. bécsi döntést követően Észak Erdély magyar közigazgatás alá került. A döntés következtében a magyar csapatok 1940. szeptember 9-én bevonult Szamosújvárra.
Augusztus 30.-án délután az egész család a rádió mellett volt. Nemcsak nálunk, hanem az összes magyar, sőt a román házaknál is türelmetlenül várták a rádió híreit. Félnégykor megszólal Budapest és közli, hogy kihirdették a…
Jelen cikkünk a Szamosújvári Magyar Királyi és Állami 4 Osztályos Gimnázium és Kereskedelmi Középiskola 1940 és 1944 közötti időszakáról szól.
Konya Zoltán 1921. november 19 – én született a Fehér megyei Székelykocsárdon, Kónya József, vasutas és Rozália református szülők első gyermekeként.
Két és fél honappal Reményik Sándor halála után a széki református egyházmegyei leikészegyesület Reményik emlékestet szervezett Szamosújvárott, a Korona szálló dísztermében.
Az 1912-1913-as tanévben az iskolának 145 rendes és 12 magántanulója volt az iskolának (23-mal több mint előző évben).