Ma van advent első vasárnapja, ma gyújtják az adventi koszorú első gyertyáját. Mindenki ismeri ezt az ünnepkört, de lássuk hogyan alakult története.
Címke: Erdély
A főgimnázium újraindítása és a cserkészmozgalom születése
Várható volt, hogy Észak Erdély visszakerülése után a magyar nyelv visszatér a főgimnáziumba, ami meg is történt. Hála a tanárok szervezőkészségének a lehető legrövidebb idő alatt lehetett megszervezni és beindítani a magyar oktatást. Erről szól jelen cikkünk is.
78 éve volt Szamosújvár bombázása
1944. október 10-én a szovjet légierő végigbombázta a vonatállomást és környékén. Ez az esemény szolgált apropóként, hogy két évvel megírjam ezt a cikket, amit most új információkkal egészítettem ki.
A második bécsi döntés és hatásai Szamosújváron
Augusztus 30.-án délután az egész család a rádió mellett volt. Nemcsak nálunk, hanem az összes magyar, sőt a román házaknál is türelmetlenül várták a rádió híreit. Félnégykor megszólal Budapest és közli, hogy kihirdették a bécsi döntés eredményét, és pedig… Az új határok közlése alatt oly csend volt, oly szorongó érzés, ami csak igazán rendkívüli eseményeknél történik. Amikor közölte a bemondó, hogy a keleti határ a Kárpátok déli hajlásától a kárpátaljai orosz határig terjed, mindnyájan fellélekzettünk, könnyeztünk örömünkben, hálát adtunk a jó Istennek, hogy ismét visszaadott bennünket szeretett hazánknak.
A füzesmikolai búcsú története
A füzesmikolai zarándoklat kezdete visszanyúl a történelem homályába, valamikor a 17. században kezdődhetett, amikor a hagyomány szerint 21 napig könnyezett az ikon.
Szongott Kristóf nyugdíjazása.
Szongott Kristóf neve jól ismert a szamosújváriak (és nem csak) köreiben, nem kell különösebben bemutatnunk, de attól még mindig vannak olyan történetek melyek nem ismertek a nagyközönség számára. Egy ilyen nyugdíjazásának története is.
Szamosújvár postája
Az örmény város alapítása után megkezdődik az egyházi és civil intézmények megszervezése. Így megszervezik a városi tanácsot, megjelennek az első iskolák, felépülnek az első templomok is. Postára azonban kilenc évtizedig várni kellett.
Nagypéntek Szamosújváron
Nagypénteken Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Mint minden közösségben, Szamosújváron is kelőképpen megemlékeztek róla
A Szamosújvári Magyar Királyi és Állami 4 Osztályos Gimnázium és Kereskedelmi Középiskola rövid története
Jelen cikkünk a Szamosújvári Magyar Királyi és Állami 4 Osztályos Gimnázium és Kereskedelmi Középiskola 1940 és 1944 közötti időszakáról szól.
Az 1942-es Reményik emlékest Szamosújváron
Két és fél honappal Reményik Sándor halála után a széki református egyházmegyei leikészegyesület Reményik emlékestet szervezett Szamosújvárott, a Korona szálló dísztermében.