A nyári napforduló (június 21) már a kereszténység előtti időkben ünnepelt időpont volt. A kereszténység elterjedésével, az ünnepet Keresztelő Jánost napjára tolták (Szent Iván napja, június 23). A Magyar Néprajzi Lexikon szerint Szent Iván napját már az V. században megünnepelte a keresztény egyház, erre a napra (június 23) helyezte Keresztelő János (Szent Iván) születésének a napját. Az említett lexikon szerint „A keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak.”. Az egyházi magyarázat kiinduló pontja János evangéliumának harmadik része, pontosabban a 30. verse lett: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom”
A kereszténység előtti időkben a nyári napforduló alkalmával hatalmas tüzeket gyújtottak kint a mezőn, amit körbetáncoltak, majd a bő termés reményében égő ágakkal megkerülték a szántóföldeket.
A tűzgyújtás (a megújulást és újjászületést jelentette) szimbolisztikája a keresztény időkben is megmaradt, csak átköltözött Szent Iván éjszakájára.
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint Magyarországon már a XVI. században gyújtottak örömtüzeket. Magyarország mellett az észak európai államokban is komoly hagyománya van az örömtüzek gyújtásának.
A Szent Iván éji tűzgyújtáshoz tűzugrás is kapcsolódik. „A tűzugrálás alkalmából tűzbe dobott gyümölcsnek is fontos szerepe volt, mágikus tárgyként használták. A tűzben sült almát a gyermekeknek szórták, hogy egészségesek maradjanak”[1]. Továbbá a hagyomány szerint azok a párok melyek ezen az éjszakán átugorják a tüzet egész évben együtt maradnak.
Egy másik hagyomány úgy tartotta, hogy Szent Iván napja és környéke a legalkalmasabb a házasságok megkötésére, ezért sok helyen ezen a napon szervezték az esküvőket.
Számos helyen Szent Iván éjszakájára számos programot szerveznek, így a népszokások mostanra teljesen átalakulnak.
[1] Magyar Néprajzi Lexikon
Leave a Reply