A karácsony és a húsvét a régi szamosújváriak számára is fontos ünnepek voltak és kellőképpen megünnepelték őket. Templomba mentek, dalauzit sütöttek, ángádzsábur levest főztek, megadták a módját az ünneplésnek.
A szamosújvári örmények szülővárosuk iránti szeretete rendkívül erős volt. Bármerre is jártak, húsvétkor és karácsonykor hazatértek Szamosújvárra, együtt ünnepelni a családdal.
A karácsonyi ünnepkör elmaradhatatlan szokása az adományozás volt. A szamosújvári örmények előszeretettel adományoztak az egyházi embereknek, még akkor is, ha nem voltak rászorulva az adományra. Az egyházi méltóságokon kívül a helyiek adományoztak a szegényeknek és az özvegyeknek is.
Kántálni karácsonykor Szamosújvárt is szoktak. Szongott Kristóf szerint egyik legrégebbi feljegyzés, amely a kántálásra utal az a Számosújvárt létezett „Szent-Háromság-társulat “szabályzata, amely a következőket írja:
„Karácsonykor, midőn kántálni és húsvét hétfőjén, midőn házról-házra, Miatyánk ‘-ot mennek mondani az ifjak, elöl, menjen a pálcával (elnöki pálcáz) a mársálek, utána a prefektek, azután az ifjak. Ezen alkalmakor viseljék az ifjak magukat illedelmesen, lármát ne csináljanak és italt sehol se igyanak. “
Szongott Kristóf: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája 1700-1900
Kezdetben a felnőttek is jártak kántálni, majd betiltották a felnőtteknek ezt a szokást. A XVIII. század első felében a gyerekeknek sem volt szabad kántálni. Ugyanis Verzár Lukács plébános, a város főbírójához intézett örmény nyelvű iratában felkérte a tanácsot, hogy tiltsa be a gyerekek kántálását. A tiltás nem volt hosszú életű és újra szokássá vált a kántálás az örmény városban.
XIX. század közepéig a kántálás fontos része volt a kántorok kántálása. Az említett század ötvenes éveiben, egy rövid időre, kihalt ez a szokás és kántálni már csak a fiúk jártak.
A XIX. század végén, egy rövid időre a kántálást és az újévi köszöntőt betiltották a városban. A tiltás ellenére a kántorok továbbra is jártak kántálni, a tanács meg akarta őket büntetni, de Simay Lukács plébános közbenjárása következtében elmaradt a büntetés. Azzal érvelt, hogy a kántorok egyházi személyek és rájuk nem érvényes a tiltás.
A századfordulón a kántálás abból állt, hogy a gyerekek karácsony napján reggel és ünnep előestéjén házról-házra jártak, és magyar énekeket énekeltek.
Kezdetben az énekek szövege örmény volt. Szongott Kristóf monográfiája pár sort megörökített az utókor számára, ezekből a kántákból:
„Hiszusz g’ulá,
Pálul cshiká;
Phiésé gédrádz,
Ná páluládz,
Duveczhekh ézbánész,
Or erthám pánész.”
Szongott Kristóf: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája 1700-1900
A szöveg magyar változata a következő:
„Sír a Jézus, mert nincs pólyája;
vág (a Szűz-Anya) ruhájából és abba pólyálja . . .
Adjátok (a kántálásért járó) pénzemet, hogy dolgomra menjek.”
Szongott Kristóf: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája 1700-1900
A kántálás valamilyen formája mai napig fennmaradt a városban és Erdélyben. Még a legvadabb kommunizmusban is jártak kántálni titokban. Az idén, a koronavírus járvány miatt, valószínű, hogy nem lesz csoportos kántálás.
RJA
1 Pingback