Szamosújvár neve nem ismeretlen az emberek számára. Sokan Armenopolisnak, Örményvárosnak ismerik, melyet 1700 körül alapítottak és Alexa tervei alapján építettek. Van, aki azt is tudja, hogy a mostani börtön, a néhai Martinuzzi vár körül létezett egy falu, Gherlahida, majd pedig Kandia, melynek nyomait ma is őrzik Kandia városrész kacskaringós és szűk utcái. Amint előbbi cikkemben is említettem, a római Szamosújvárról nem sokan beszélnek. Természetesen, ilyen, hogy római Szamosújvár nem volt sohasem, de a város mai területén, a déli részen, a Kis-Szamos és a Malom árok közötti részen egy római katonai tábor és egy vicus feküdt az ókorban.
A római kori Szamosújvár nem csupán egy elszigetelt katonai táborból állt. A castrum mellett polgári település, fürdő, utak, gazdasági létesítmények, temetkezési helyek és valószínűleg kultuszhelyek alkottak összetett településegyüttest. Ennek pontos kiterjedése és szerkezete azonban csak részben rekonstruálható.
A katonai tábor kutatása az idők folyamán
Amint a korábbi cikkben említettem a tábor és környezetének kutatása a 19. században kezdődött. Az első régészeti vizsgálatokat Torma Károly végezte, aki a táborhoz tartozó római fürdőt is kutatta. Eredményeiről a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók egyik vándorgyűlésén számolt be, részletes ásatási dokumentáció azonban nem maradt fenn.
Torma után Ornstein József folytatott kutatásokat a területen. A Szolnok-Doboka Vármegyei Történelmi Társulat megbízásából 1901 és 1906 között végzett ásatásokat, térképet készített a táborról, és számos leletet helyezett el a dési, illetve a szamosújvári múzeumi gyűjteményekben.
A területen dr. Orosz Endre is ásatott. Már 1905-ben az ő irányítása alatt zajlottak régészeti munkálatok, majd 1907 és 1909 között folytatta a castrum kutatását. Munkáját az Örmény Múzeum megbízásából végezte. Elsősorban a tábor keleti oldalát és az akkor praetoriumnak nevezett parancsnoki épület környékét vizsgálta, de egy római fürdő maradványait is feltárta.
Orosz Endre az 1907-es ásatásokról a Szamosújvári Közlöny szeptember 25-i számában számolt be. Leírása szerint a teljesen feltárt fürdőben egy kőburkolatú verandát és kilenc helyiséget találtak. Azonosítottak egy körülbelül 12 méter hosszú hideg vizes medencét, két fűtőhelyiséget, egy hypocaustummal ellátott helyiséget, két caldariumot és egy nagyobb termet.
A kutatások a kommunista időszakban és napjainkban is folytatódtak. A táborhoz tartozó polgári település, vagyis a vicus déli részén két egymást követő építési időszak nyomait azonosították. A vizsgálatok során faépületek maradványai, egy különleges szerkezetű kút, kőalapozások és egy lehetséges középület részletei kerültek elő.
A Déli Vicus néven nyilvántartott lelőhely a város déli részén, a Gelu utca, a Malomárok és a Hesdát út térségében található. Az adatlap a Malomárka helynevet is feltünteti. A körülbelül egyhektáros régészeti terület a szamosújvári római tábortól mintegy 140 méterre délre fekszik.
A lelőhelyet Mátyás József azonosította 2025-ben, a régészeti próbafeltárást pedig 2026-ban Mátyás József (Szamosújvári Történeti Múzeum) és a Radu Zăgreanu vezette Beszterce-Naszód Megyei Múzeum közreműködésével. Az új régészeti adatlapot 2026. július 8-án rögzítették az országos nyilvántartásban.[1]
A tábor neve Congri?
A castrumot Ornstein Józsefnek köszönhetően Congrinak azonosítanak, de amit napjainkban a szakma nem fogad el maradéktalanul, ugyanis semmilyen olyan feliratot nem találtak, ami megerősítette volna ezt az információt. A Congri név szerepel a 7. század körül összeállított Ravennai Névtelen földrajzi művében,[2] de a név ott nem egy rekonstruálható dáciai útvonal része. Ornstein József ebből a műből vonta le azt a következtetést, hogy a szamosújvári tábor a Congri nevet viselte volna, de amint fentebb említettem a régészeti leletek és a történeti kutatások ezt a hipotézist nem támasszák alá.
Érdekességként elmondható, hogy a 19. században Napocanak, a 20. század elején pedig Opatiananak vagy Ad Pannoniosnak gondolták, a kutatások azonban bebizonyították, hogy az említett nevek nem köthetők a szamosújvári római táborhoz.[3]
A római castellum[4]
A Kis-Szamos völgye természetes észak–déli közlekedési folyosó volt, ezért a tábor idetelepítése ésszerű választásnak tűnt. A telephelyről rálátás nyílt az útra, mely északról, a sóbányától, a mai Széplakon (Bunesti) keresztül jött Szamosújvár felé, átkelt a kőhídon és tovább vezetett a mai Hesdát-Víszilvás-Kisiklód útvonalon, a Kis-Szamos partján Napoca felé. Mivel a castrumból, a kérői domb miatt nem volt rálátásuk az út északi szakaszára, a domb tetejére egy őrtornyot építettek. Ennek pontos helye nem ismert, az Országos Örökségvédelmi Intézet honlapján található adatlap szerint a kérői fürdő felett, a dombon lehetett.[5]
Egy 2008-as tanulmány szerint „a folyón minden bizonnyal kőhíd állt, nagyjából a mai »Stăvilar« nevű helytől folyásirányban lejjebb” [6]. Ez a híd köthette össze a katonai tábort az őrtoronnyal és azzal a római úttal, amely a samumi castrum – a mai Kosály (Cășeiu) – és a dési sóbánya felől Napoca irányába vezetett. A kőhíd létezését a 19. század elején, a modern híd építésekor készült kartográfiai ábrázolások is alátámasztják. A híd maradványait és a katonai tábor helyét is feltüntető térképre Ornstein József figyelt fel.[7]
A római útnak volt egy másik leágazása is, Szék felé, mely a nyugati kaputól indult a Sós-völgyön (a mai Sóskút környéke, ahol júliusban fedezték fel az útnak egyik szakaszát[8]) keresztül, majd a patak mellett, a dombon keresztül a Széki-tó (Csukás-tó) északi részén (keresztezve a mai utat, mely akkor még természetesen nem létezett), Szék dél-nyugati része felé, ahol sóbánya működött. Az út teljes hossza 9,5 km volt.
A tábor nem határmenti erőd volt, hanem a provincia belső katonai rendszerének egyik csomópontja. Szerepe főleg a só- és a kereskedelmi utak védelme volt.
A castrumot valószínűleg, közvetlenül Dacia meghódítása után építhették földből és fából, még Trajánusz idején. Alakja közel négyzetes, hozzávetőleg 145 × 138 méteres területet foglalt el. Földsánc, fa szerkezetek és védőárkok alkották.[9]
A kőtábor kiépítését a 140-es évek elejére teszik, egy 143-ból származó felirat alapján korábban magát az átépítést is erre az évre keltezték. Mérete körülbelül 169 × 162 méter, vagyis mintegy 2,74 hektár volt. Falának szélessége többnyire 1,10–1,25 méter, magassága 5 méter. Alapozása 0,60–0,80 méter lehetett. A fal előtt körülbelül 1,5 méteres padka és két védőárok húzódott. A falakba egy későbbi javítás során korábbi fogadalmi és síremlékek köveit is beépítették.[10]
A barakkok és az istállók száma nem derült ki a régészeti ásatások következtében, de a tábor mérete, az alakulat jellege és más lovassági táborok analógiái alapján feltételezhető, hogy nyolc barakk és ugyanannyi istálló lehetett.[11]
A tábor állandó helyőrsége az Ala Secunda Pannoniorum volt, mely részt vett a Dacia elleni hadjáratban is. Az ala egy körülbelül ötszáz fős segédcsapat, pontosabban lovasalakulat volt. Az alakulatot eredetileg Pannoniában toborzott katonákból szervezték meg, akik között jelentős lehetett a kelta eredetű lakosság aránya. Később gall származású katonák is kerülhettek az egységbe, erre utal, hogy a 151., 154. és 164. évi katonai diplomákban Ala II Gallorum et Pannoniorum néven szerepel. Érdekességként leírható az is, hogy az alakulat legismertebb katonája a dák háborúk ideje alatt, Tiberiusz Claudiusz Maximusz volt. Ő volt az, aki, Trajánusz császár parancsára üldözőbe vette Decebaluszt, aki végül öngyilkos lett. A császár által kitüntetett Maximusz szamosújvári tartózkodása azonban nem bizonyított. Mindaddig amig ez be nem bizonyosodik csak történelmi kuriózum marad.[12]
A segédcsapatok itteni jelenlétét több katonai diploma és tégla meg cserép bizonyítja. Az utóbbiakon rajta volt az alakulat monogramja is.
A római fürdő
A római jelenlét elengedhetetlen eleme a fürdő volt. Torma Károly ásatásai során feltárta ennek helyét, mely a tábor déli részén lehetett, a falon kívül. Torma a tábortól délnyugatra kőfalakat és hypocaustum-maradványokat figyelt meg, amelyeket a katonai fürdőhöz kötött.
A therma létezését régészeti leletek is alátámasztják. A szamosújvári múzeum leltárában volt egy olyan tégla, amit 1890-ben fedeztek fel, és amit a fürdő alapozásában használtak. Ezen a téglán rajta volt a latin ábécé és több név (Terentius Fege / Titus Deci Bitus / LOS CAIIVS GEMEL / T A MARCIANVS / A B CD E F G HI KL MINO P Q R S T V X Y Z[13]).
A fürdőről és az ásatások eredményéről Orosz Endre a helyi sajtóban is beszámolt, pontosabban, a Szamosújvári Közlöny 1907. szeptember 25-i számában. Leírása szerint a teljesen feltárt fürdőben egy kőburkolatú verandát és kilenc helyiséget találtak. Azonosítottak egy körülbelül 12 méter hosszú hideg vizes medencét, két fűtőhelyiséget, egy hypocaustummal ellátott helyiséget, két caldariumot és egy nagyobb termet.[14]
A therma, mely a tábor déli oldalán, a falakon kívül helyezkedhetett el, a lehetséges helyiségei között lehettek az öltözők, hideg vizes, langyos és meleg vizes termek és a fűtőhelyiség.
Fűtését a hypocaustum biztosította. Ez egy padlófűtésrendszer volt mely két részből állott. Egy külön szobában, a praefurniumban felmelegített levegőt a megemelt padló alá irányították. A meleg levegőt a padló mellett, a falakba épített üreges rendszerbe is bevezették, így könnyen felmelegedett a terem.[15]
A fürdőhöz szükséges vizet valószínűleg a Kis Szamosból, vagy valamilyen közeli kútból szállították agyagcsöveken keresztül. Annak ellenére, hogy a mostani Kérőfürdő területén vízszállító agyagcsöveket találtak nem tudhatjuk mennyire és milyen módon használhatták a termálvizet.[16]
Bár a fürdő nemcsak tisztálkodási hanem társadalmi találkozóhely volt nincs semmilyen adat arra nézve, hogy a vicus civil lakossága is használta.
A vicus
A régészeti leletek azt is bizonyították, hogy a katonai tábor déli részén egy polgári település, egy vicus is állhatot. A legújabb kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy a szamosújvári vicus déli részén sikerült elkülöníteni két egymást követő római kori építési szakaszt.
A korábbi időszakban az épületek fából készültek. Ezekből elsősorban a földbe ásott tartóoszlopok helyei, az úgynevezett cölöplyukak maradtak fenn. Az épületek közelében egy kutat is találtak, amelynek falát hordók fa dongáival bélelték ki. A faszerkezet az eredeti helyén, teljes egészében megmaradt.
A kút a lelőhely egyik legérdekesebb eleme. Bizonyítja, hogy a vicus ezen részén tartósan berendezkedett közösség élt, amely saját vízellátással rendelkezett. A faanyag későbbi vizsgálata további adatokat szolgáltathat a kút elkészítéséről és használatának időszakáról.
A második építési szakasz már a kőépítkezés időszakához tartozott. A régészek négy alapozásszakaszt azonosítottak, amelyeket az úgynevezett opus incertum technikával készítettek. Ennél a római építési eljárásnál szabálytalan formájú köveket helyeztek habarcsba.
Egy nagyobb építményhez tartozó közlekedő vagy járófelület részlete is előkerült. Az országos nyilvántartás egy körülbelül 30 x 40 méteres építményt említ, amelyről feltételezik, hogy közösségi rendeltetésű épület lehetett. A feltárás korlátozott kiterjedése miatt ezt egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni.[17]
A polgári település nem övezte körül a katonai tábort, hanem annak főként déli és délkeleti oldalához kapcsolódott. Ezt a településformát a régészet tangenciális vicusnak nevezi.[18] Nagyságát nem lehet megsaccolni, de valószínű nem lehetett nagyon kicsi, hiszen itt laktak a katonák családtagjai és egy ötszázas létszámú segédcsapatot kellett kiszolgáljon.
Bár a castrum melletti vicus állami tulajdonú birtokon alakult ki, feltehetően nem állt a katonai parancsnokság közvetlen igazgatása alatt. Más római katonai vicusok analógiája alapján saját helyi tanáccsal és évente választott vezetőkkel rendelkezhetett. Szamosújvárról azonban egyelőre nem ismert olyan felirat, amely ezt közvetlenül igazolná.
A vicusban nagy volt a menés-jövés, lakói kereskedők, kézművesek, fuvarozók, vendéglátók, veteránok és a katonák hozzátartozói lehettek.
A régészeti leletekből kirajzolódik miből is éltek a vicus lakói. Bár a mezőgazdasági tevékenységre kevés adat áll a rendelkezésünkre, nem zárható ki teljesen, mert ez a település és a tábor műkődésének elengedhetetlen feltétele lehetett. Állattenyésztés, halászat, gabona- és gyümölcstermesztés valószínűleg lehetett a környéken.
A femfeldolgozásra utaló jelek annál is gyakoribbak és jól dokumentáltak. Ráakadtak, többek között, egy fémfeldolgozó műhely nyomaira, de előkerültek bronztárgyak, újraolvasztásra összegyűjtött bronzhulladék, illetve olvasztótégelyek is. Továbbá a gazdag kerámiaanyag, a pecsétes téglák és cserepek, valamint a téglaégetésre utaló régészeti nyomok arra engednek következtetni, hogy a fazekasság és a téglaégetés a vicus lakóinak fontos foglalkozásai közé tartozhatott.[19]
A temető
A település és a tábor temetőjének elhelyezkedését csak feltételezni tudjuk. Bár az idők folyamán számos síremléket tártak fel, összefüggő temetőt vagy szarkofágot nem találtak. A kutatás egyik hipotézise szerint mindez arra is utalhat, hogy a mai Szamosújvár területén az ókorban a hamvasztásos temetkezést alkalmazhattak.
Annak ellenére, hogy semmi sem utal egyértelműen arra, hol helyezkedhetett el a temető, a régészeti leletek alapján mégis feltételezni tudjuk annak helyét. A temető a castrumtól keletre, a mai Malomárok környékén lehetett, a keleti kapuból kiinduló út mentén, akár egészen a mai vasútállomásig. Mindezt arra alapozzák, hogy a Malomárok építésekor, 1809-ben számos római síremléket találtak. A legtávolabbi ilyen lelet a mai vasútállomás területéről került elő, amikor az állomást építették.[20]
Vallás és szellemi élet
A feltárt régészeti tárgyak arra utalnak, hogy elsősorban a klasszikus római isteneket dicsőíthették a castrumban és a polgári településen. Mars, Jupiter, Apollo, Liber Pater, Minerva, Venus, Hercules és Silvanus tisztelete egyaránt kimutatható feliratokból vagy ábrázolásokból. A római vallások mellett kelta hagyományok is előfordultak, erre utalnak a torquest[21] viselő Mercurius-szobrocska, Nantosuelta ábrázolása, Jupiter Taranis megjelenése az egyik díszpáncélon, valamint Hercules Magusanus tisztelete. Ezek a leletek erős kelto-római, illetve nyugati provinciális vallási hatások jelenlétére utalnak.
Egy 2008-ban megjelent tanulmány szerint (melyre több utalás is van jelen írásban) a 2. század második felében, a 3. század első felében a keresztények is megjelenhettek a településen, bár erre elég kevés adat utal. A tanulmány kijelenti, hogy a keresztények jelenlétét óvatosan kell kezelni, hiszen egy korábban kereszténynek vélt bronzmécsest pogánynak minősítettek utólag.[22]
A tábor és a vicus sorsa
Aurelianus római császár parancsára 271–275 körül kiürítették Dacia tartományt, melyet elözönlőttek a gótoknak és más vándornépeknek. A parancs következtében a közigazgatás és az Ala II Pannoniorum segédcsapat is kivonult, a tábort pedig magára hagyták.
A lakosság sorsa ismeretlen, de valószínűsíthető, hogy ők is követték a hadsereget a Dunától délre, Oescusba (ma Gigen, Bulgária), ahová az Ala II Pannoniorumot áthelyezték.
Az idők folyamán több olyan éremleletet is találtak az egykori tábor és a település területén, amelyek a római kivonulás utáni időszakból származnak, de mindezek nem utalnak arra, hogy a vicus továbbra is fennmaradt volna.
A római kori Szamosújvár történetéből még mindig sok részlet ismeretlen. Nem tudjuk pontosan, mekkora volt a vicus, hol húzódtak az utcái, hol feküdt a temető, milyen épületek álltak benne. Az előkerült leletek azonban azt bizonyítják, hogy a mai város déli részén közel másfél évszázadon keresztül jelentős római katonai és polgári központ létezett.
A legújabb régészeti kutatások azt is mutatják, hogy a lelőhely még korántsem mondta el minden titkát. A vicus déli részén feltárt épületek, a különleges szerkezetű kút és az újonnan azonosított régészeti területek remélhetőleg csak egy újabb kutatási szakasz kezdetét jelentik. Talán a következő ásatások választ adnak majd azokra a kérdésekre is, amelyekre ma még csak feltételezéseink vannak.
Riti József Attila
A képek csak illusztráció: a régészeti leletek és történeti adatok alapján, mesterséges intelligencia segítségével készült fantáziakép. Nem tekinthető a helyszín vagy az események hiteles régészeti rekonstrukciójának.
[1] REPERTORIUL ARHELOLOGIC NATIONAL (RAN) https://ran.cimec.ro/sel.asp?descript=gherla-municipiul-gherla-cluj-situl-arheologic-de-la-gherla-intre-canalul-morii-si-dn-gherla-cluj-vicus-sud-cod-sit-ran-55393.52&utm (letöltve 2026. augusztus 15)
[2] RAVENNATIS ANONYMI COSMOGRAPHYA ET GVIDONIS GEOGRAPHICA https://archive.org/details/ravennatisanonym00geoguoft/page/n3/mode/2up?utm (letöltve 2026. augusztus 15-én).
[3] DIN ISTORIA MILITARĂ A DACIEI ROMANE. CASTRUL ROMAN DE INTERIOR DE LA GHERLA, Dumitru Protase, Nicolae Gudea, Radu Ardevan, Mirton Kiadó Temesvár 2008, 14. o.
[4] Szongoth Kristóf szamosújvári történész és tanár így nevezte a római castrumot Szamosújvár szabad királyi város monográphiája 1700 – 1900 című művében.
[5] REPERTORIUL ARHEOLOGIC NAȚIONAL (RAN) https://ran.cimec.ro/sel.asp?descript=baita-municipiul-gherla-cluj-asezarea-neolitica-de-la-baita-cod-sit-ran-55400.01&utm (letöltve 2026. július 18)
[6] DIN ISTORIA MILITARĂ A DACIEI ROMANE. CASTRUL ROMAN DE INTERIOR DE LA GHERLA, Dumitru Protase, Nicolae Gudea, Radu Ardevan, Mirton Kiadó Temesvár 2008, 125. o.
[7] THE TOPOGRAPHY AND THE LANDSCAPE OF ROMAN DACIA, Florin Fodorean, BAR International Series 2501 Oxford, 2013, 74. o.
[8] REPERTORIUL ARHELOLOGIC NATIONAL (RAN) https://ran.cimec.ro/sel.asp?codran=55393.06 (letöltve 2026. augusztus 15)
[9] DIN ISTORIA MILITARĂ A DACIEI ROMANE. CASTRUL ROMAN DE INTERIOR DE LA GHERLA, Dumitru Protase, Nicolae Gudea, Radu Ardevan, Mirton Kiadó Temesvár 2008, 24. o.
[10] UO
[11] UO, 39. o.
[12] UO, 41. o.
[13] UO, 52. o.
[14] Szamosújvári Közlöny, 1907. szeptember 25-i lapszám https://digiteka.ro/publikacio/szamosujvari-kozlony/1907-v-evfolyam/223294 (letöltve 2026. július 20)
[15] ARCHITECTURA, Marcus Vitruvius Pollio https://penelope.uchicago.edu/Thayer/E/Roman/Texts/Vitruvius/5%2A.html?utm (letöltve 2026. augusztus 19)
[16] DIN ISTORIA MILITARĂ A DACIEI ROMANE. CASTRUL ROMAN DE INTERIOR DE LA GHERLA, Dumitru Protase, Nicolae Gudea, Radu Ardevan, Mirton Kiadó Temesvár 2008, 125. o.
[17] A vicus déli részén találtakról, e sorok írója közzétett egy cikket, a Szamosújvári Közlönyben, ami ezen a linken érhető el https://kozlony.ro/romai-kori-kutat-es-egy-lehetseges-kozepulet-nyomait-talaltak-szamosujvaron/ (letöltve 2026. augusztus 19)
[18] DIN ISTORIA MILITARĂ A DACIEI ROMANE. CASTRUL ROMAN DE INTERIOR DE LA GHERLA, Dumitru Protase, Nicolae Gudea, Radu Ardevan, Mirton Kiadó Temesvár 2008, 115. o.
[19] UO
[20] UO, 118. o.
[21] A torques eredetileg főként a kelta világ jellegzetes ékszere és rangjelző tárgya volt.
[22] UO, 119. o.
