A nyári napforduló (június 21) már a kereszténység előtti időkben ünnepelt időpont volt. A kereszténység elterjedésével, az ünnepet Keresztelő Jánost napjára tolták (Szent Iván napja, június 23).
Címke: Iskolai Történelmi Magazin
A futball megjelenése Kolozsváron
Angliai megjelenése után, a futball elég hamar elterjedt Európában és Erdélyben is. Az első kolozsvári futballmérkőzést 1896 tavaszán, Vermes Lajos egyetemi vívómester szervezte meg a Kereskedelmi Akadémia sportkörében.
A szamosújvári görög-katolikus püspökség
A román görög-katolikus egyház megalakulása A román görög-katolikus egyház 1697 és 1700 között jött létre, amikor Erdélyben az ortodox érsek és a papok egy része csatlakozott a római katolikus egyházhoz…
A trianoni békediktátum
Akárkit meg lehet kérdezni, hogy mi volt a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiája és a válaszok nagy része a trianoni békediktátum aláírása lesz.
Nemzetközi gyereknap
A nemzetközi gyereknapot szinte a világ összes országában ünneplik. A legtöbb helyen, június 1-én, de van pár hely, ahol más dátumot szenteltek ennek a napnak.
Szamosújvári örmény árvaházak
A szamosújvári örmény közösség árváit sem hagyta cserben, ezért két árvaházat is alapítottak: a Világositó Szent Gergely örmény-katolikus fiúárvaházat és a Kovrig Tivadar örmény-katolikus leányárvaházat. Ezek az árvaházak örmény árvákat neveltek fel.
A szamosújvári tímár társulat
A XVIII. század elején beköltözött örmény családok főként kereskedők és iparosok voltak. Szamosújvár egykori krónikása szerint az ide letelepedett örmények a tímár (nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember) iparágat részesítették előnyben. Az itteni tímárok főleg szattyánkészítéssel (növényi cserzésű kecskebőr) foglalkoztak
A szamosújvári Szegények háza és a Karácsonyi-intézet (Senodochium Karácsonyium MDCCC)
Az 1700-ban Szamosújvárra betelepedett örmény családok mind tehetősek voltak. A szegények nem tudták megengedni maguknak az utazás és letelepedés költségeit. Idővel azonban több olyan család is lett a városban, amely leszegényedett.
A Vöröskereszt története
A Nemzetközi Vöröskereszt egy olyan semleges szervezet, melynek fő célja a természet és az ember által előidézett katasztrófák, háborúk áldozatainak a megsegítése.
A fagyosszentek
A fagyosszentek sorozata Pongráccal (május 12) kezdődik, majd Szerváccal (május 13) és Bonifáccal (május 14) folytatódik, utolsó a sorban Orbán (május 25). Az Ipoly mentén, Zsófia napját (május 15) is a fagyos szentek közé sorolják. Magyar nyelvterületen kívül Lengyelországban, Svájcban, Bohémiában és Németország keleti részén is fagyosszenteknek tartják.