A magyar gimnázium leépítése lépcsőzetesen történt. Először kötelezték a román nyelv és irodalom oktatását, 1918. december 17-én, majd pedig teljesen bezárták, így próbálták megakadályozni a magyar nyelv és kultúra terjesztését a városban.[1]
A nagyszebeni Kormányzó Tanács 1919. február 18.-án kiadott 931. számú rendelet alapján a dési román főispáni hivatal, 1919. június 5.-én kiadott 2961. számú magyar nyelvű rendeletében felhívta a gimnázium tanárjait, hogy nyolc napon belül döntsék el, ha leteszik a román állam iránti hűségesküt vagy nem.[2] Dömötör János gimnáziumi igazgató a tantestület elé terjesztette a felhívást. Az 1919. június 15-án tartott tantestületi ülésen dr. Nicora Ioan, román tanár volt az egyedüli tantestületi tag, amely hajlandó volt letenni a hűségesküt.
„A többi tanárok, és pedig: Domonkos Károly, Fetzkó János, Orabovieczky Leon, Józsa János. Kollár János, Majoros Béla, Dr. Papp István, Páll Bogdán, Dr. Temesváry János, Vajdaffy, Géza, Vámos Sándor, Walton Róbert rendes tanárok és Ujházy László h.tanár, valamint alulírott igazgató, mindnyájan kijelentették, hogy egyelőre nem találnak kellő indokot az eskü letételére.”[3]
A hűségeskü letételének megtagadása következtében a tanári kart lemondatnak tekintették, az iskolát pedig a Kormányzó Tanács megszüntette. A megszüntetett tanintézmény helyébe állami román tanítóképzőt akartak létrehozni, de a város román közigazgatása és a románság kérésére román nyelvű főgimnáziumot hoztak létre. Az újonnan alapított intézmény megbízott igazgatója dr. Precup Emil, naszódi származású tanár lett. A román nyelvű tanítás pedig 1919. október 10-én kezdődött. Ezt követően, 1919. október 16-án megkezdődött az a folyamat melynek következtében az egykori igazgató, Dömötör János kénytelen volt átadni az egykori magyar főgimnázium leltárát az újonnan létesített román tannyelvű tanintézménynek. Az átadás nem volt zökkenőmentes, Dömötör János és a tantestület felháborodásuknak adtak hangot, de ez nem hatotta meg a román gimnázium vezetőségét, mely erőszak alkalmazását is figyelembe vette abban az esetben, ha az egykori magyar gimnázium vezetősége akadékoskodott volna, mint ahogy Babos Béla, 1941-es beszámolójában olvashatjuk:
„Dr. Precup Emilhez fordult azzal a kérdéssel, hogy kész-e erőszakot alkalmazni, miután ő megtagadja a főgimnázium átadását. Az »igen« feleletre Dömötör János kijelenti, hogy ez az erőszakos eljárás védekezést követel, azonban nincs abban a helyzetben, hogy ellenálljon.”[4]
Az átadást követően a Petru Maior nevet viselő gimnáziumban megkezdődött aromán nyelvű kultúra terjesztése, melynek következtében elszigetelődött a még mindig magyar többségű várostól.
A líceum diákjai a szamosújvári és környékbeli települések román lakosságából kerültek ki, de minden évfolyamban volt példa magyar diákokra, akik nem tudták megengedni maguknak azt, hogy egy másik településen tanuljanak anyanyelven, vagy nem akartak otthon tanulok lenni. A Petru Maior Líceum korabeli évkönyveiből kiderül, hogy 1919 és 1940 között összesen 27 magyar diák érettségizett a gimnáziumban. Ezt az információt a szamosújvári Magyar Királyi Állami 4 osztályos gimnázium és Kereskedelmi Középiskola (II—III évfolyama: felső kereskedelmi iskola) 1940-es évkönyve is megerősíti.
[1] A szamosújvári M. Kir. Állami 4 osztályos gimnázium és Kereskedelmi Középiskola (II—III évfolyama: felső kereskedelmi iskola) évkönyve az 1940-41. iskolai évről, Turul Könyvnyomda, Szamosújvár, 1941, 8. o.
[2] Uo., 9. o.
[3] Uo.
[4] Uo., 10. o.
Riti József Attila
A cikk nem szerepel a magazin utolsó számában, de attól még elolvasható, a következő linkre kattintva:
Leave a Reply