Sütő György

1934-ben született Szamosújváron. A Sütő családban négy gyerek született, György volt a legidősebb. Szülei keményen megdolgoztak, hogy felnevelhessék gyerekeiket. Anyja ügyvédi irodában dolgozott, apja pedig asztalos volt de méhészettel is foglalkozott. Sok helyre elvitte a méheket, a hegyekbe, de még a Dunához is.

Sütő György okossága már korán megmutatkozott, már egészen kicsi korában lehetett vele bármiről tárgyalni és bármit rá lehetett bízni. A szülők hiányában ő volt az, aki felügyelte a gyerekeket. Véleménye megkérdőjelezhetetlen volt a családban.

A második világháború felbolygatta a nyugodt családi életet. Apját és a család többi férfi tagját elvitték a frontra, de szerencsésen visszajött. A háború rányomta a bélyegét a családra és az ifjú György életére. Felnőtt korában is kedvenc témája volt a repülés. Egyetemista korában elkezdett repülőket modellezni és sok éven keresztül diákjainak is tanította ezt a tudományt. 

A háború után is nehezen élt a család, főleg az élelmiszerhiány miatt, de állatokat tartottak, művelték a kertet és megoldották a család élelmezését.

A gazdasági nehézségek ellenére a család fontosnak tartotta György nevelését, mert különleges szellemi képességekkel rendelkezett. Középiskolás korában kitűnő volt matematikából és mindig a maximum elérésére törekedett.

A középiskola után felvételizett a matematika fakultásra, ahol az egyik legjobb diák volt.  Az egyetemi évek megváltoztatták, húga Onucsán Sütő Ibolya azt írta róla, hogy:

„Gyuszi gyerekként ment el az egyetemre és tanárként jött haza” (Emlékfüzet Sütő György szamosújvári számtantanárról).

Egyetemi évei után szülővárosában, Szamosújváron lett számtantanár, annak ellenére, hogy visszahívták tanársegédnek az egyetemre.

Remek és odaadó tanár lett, rengeteget tett tanítványaiért. Nemcsak az iskolában volt együtt a diákokkal, hanem szabadidejének egy részét is velük töltötte. Kirándulásokat szervezett nekik, síelni tanította őket, modellezett velük. Télen – nyáron a hegyeket járta diákjaival, nyáron túráztak, télen pedig síeltek. Szívügye lett a magyar iskola ügye, keményen megküzdött azért, hogy mindig legyenek magyar osztályok. Járta a környék magyarlakta falvait és mindent megtett annak érdekében, hogy a tehetséges diákok Szamosújváron tanuljanak. 

Egész élete az iskola körül forgott, felesége, Sütő Erzsébet is tanár volt, pontosabban magyartanárnő. Házasságukból két gyereke született, egy fiú és egy lány. Sütő tanár úr apaként is remekül teljesített, pelenkázott, fürdetett és etetett.

Sütő tanárúr nem érhette el, hogy nyugodt nyugdíjas évei legyenek, hiszen 1985-ben, 51 évesen hirtelen meghalt leukémiában.

Sütő tanárurat nem ismertem személyesen, ugyanis túl kicsi voltam halálakor, de megkértem egyik tanítványát és utódját, Török Bálint matematikatanárt, hogy beszéljen róla.

Török Bálint:

„Igazán megtisztelő a felkérés és nagy felelősséggel is jár egy olyan személyiségről beszélni, aki tulajdonképpen nekem az egyik példaképem volt. Sütő György matematika tanár úrról lenne szó, aki szerencsémre osztályfőnököm is volt.

Szakmai szempontból, emberi szempontból és minden szempontból a maximális nyújtotta nekünk. A szamosújvári és környékén lévő matematikatanárok szakkörének volt a vezetője, több éven nagyon hatékonyan és eredményesen.

Úgy tudom, hogy meghívták egyetemre tanítani, hívták inspektornak, tehát mindenhova hívták. Lehet azért, hogy szakítsák el a diákjaitól, de ő mindegyiket visszautasította és megmaradt matektanárnak a líceumban.

Akkor is, mint most gond volt a gyereklétszámmal. Megvolt a minimális létszám, ami alatt nem indulhatott osztály, pláné nem magyar tannyelvű. Járta a falvakat, sok helyen a híre is megelőzte és a szülők előszeretettel adták a gyerekeiket a Petru Maior Líceum magyar tagozatára.

Décsétől egészen Aranyosgyéresig volt tanuló a líceumban. Nem a mi évfolyamunkon, hanem három évfolyammal fentebb járt az a diák, aki Aranyosgyéresről jött azért, hogy Sütő György tanítványa legyen. Maradhatott volna Aranyosgyéresen, mehetett volna közelebbi iskolába Tordára, mehetett volna Kolozsvárra, a híres kolozsvári líceumokba, de ő Szamosújvárt választotta Sütő György tanár úr miatt.

A másik irányból pedig Keszütől Fodorházáig voltak diákok a szamosújvári líceumban, a magyar tagozaton és ez, hangsúlyozom és ismétlem, nagyjából mind neki volt köszönhető.

A diákokkal foglalkozott iskolán kívül is sokat. Kirándulásokat szervezett, sítáborokat tartott, mert elsősorban a síelés volt neki is a hobbija és erre szerette volna megtanítani a diákjait. A természetben gyönyörködtünk a kirándulások alkalmával, felhívta a figyelmünket: nézzétek meg ezt nézzétek meg azt, ide figyeljetek, oda figyeljetek. Ezek alatt a kirándulások alatt jobban összekovácsolódott egy-egy osztályközösség, a magyar tagozat diákjainak a közössége és mindig nagy élmény volt egy-egy ilyen kirándulás.

Nagyon sokan köszönhetjük neki azt, hogy embert faragott belőlünk és szakmát hivatást biztosított számunkra. Lehet, hogy nem volt kérdés az, hogy én a tanügyben fogok dolgozni, mert még dédnagyapám is tanító volt, a szüleim is tanárok voltak, úgyhogy ez majdnem eredetileg el volt rendelve, a kérdés csak az volt, hogy milyen. Sütő György tanár úrnak az osztályába kerülvén (osztályfőnökünk is volt), ez is nyilvánvalóvá lett, hogy matematikatanár lesz belőlem.

Szakmai szempontból olyan módszerei voltak, amivel nagyon sok leckét és fejezetet leegyszerűsített úgy, hogy nagyon könnyű és érthető módon közelítettük meg a feladatok megoldását. Ilyen szempontból megemlítenék két esetet. Az egyik az, hogy az egyetem alatt az egyik tanár feltett egy kérdést, hogy aki ezt megválaszolja a 10 es kap és egyedül én válaszoltam meg. Erre ő megkérdezte, hogy maga honnan van? Mondtam, hogy Szamosújvár és akkor kérdezte, hogy Sütő igaz? Mondtam, hogy igaz. Erre azt mondta a professzor, hogy na akkor rendben van… Tehát ha látta a tanár, hogy Sütő tanítványa vagyok az majd garancia volt számára, hogy akkor rendben vannak a dolgok. A másik eset pedig: a kollégákkal egy szakkörön tárgyaltuk azokat a feladatokat, amelyek fel voltak adva az egyik versenyvizsgán és ott mondtam egy ötletet, hogy én hogyan oldanám meg ezt a feladatot. Kérdezték, hogy én honnan szedem ezt a módszert és azt válaszoltam, hogy a módszert Sütő tanárúrtól tanultam.

Miután elvégeztük a líceumot továbbra is érdeklődött a sorsunk iránt, a diákjai sorsa iránt. Velem is beszélt és mondta, hogy ha esetleg majd üresedik katedra Szamosújváron akkor ide vár. Nekem egy álmom volt az, hogy a keze alá tanítsam a diákokat. Sajnos ez nem teljesedett be mert 1985-ben, még mielőtt én végeztem elragadta a halál. Nagyon megdöbbentő volt, egy életerős ember, teljes erejének a birtokában csak úgy egyből, két hét alatt tönkrement és meghalt. Egyesekben ilyen-olyan kérdéseket vetett fel.

Végezetül úgy, mint tanár, csodálom most is visszagondolva azt a könnyedséget, amelyen megtalálta a középutat, úgy tartott szigort, hogy nem terrorizálta az osztályt, a gyerekeket.”

Szász Rozália:

Az 1973-as év őszén, első ízben a Petru Maior líceum történetében, nem indult magyar nyelvű osztály. Mi, környékbeli gyermekek, a közeli és távolabbi falvakból, arra kényszerültünk, hogy vagy Kolozsvárra, esetleg Désre menjünk tovább tanulni, vagy román tagozatra felvételizzünk. Az én szüleim az utóbbit választották és így kerültem kilencedik osztályba az Ana Ipatescu iskolába.

Eminens tanuló voltam, ennek ellenére, egy dolgozatomban való „okoskodásom” miatt, rendszer ellenesnek nyilvánítottak és év végén kicsaptak az iskolából. Ungvári doktor bácsi közbenjárására azért mégis lezárták az évemet, de az irataimat nem adták ki, hogy máshova mehessek.

Sütő tanár úr és a szülők intézkedése folytán ősszel mégis beindult a magyar osztály a Petru Maiorban. A tanár úr már tudott rólam, ezért üzent, hogy ha iratok nélkül is, jelentkezzek a magyar irodalom különbözeti vizsgára. El is mentem. Miután itt éppen a felesége feleltetett és tízest kaptam, a tanár úr rögtön meg is keresett a folyósón, mert kíváncsi volt rám. Rögtön azt kérdezte, hogy szeretem-e a matematikát? Én őszintén bevallottam, hogy szorgalmasan tanultam mindig azt is, de igazán nem érdekel. Hát mi az, amit szeretek-kérdezte. Mondtam, hogy verset írni. Ugyanúgy felcsillant a szeme, mintha csak a matematikáról mondtam volna ugyanazt. Másnap már jelentkeznem kellett nála a verses füzetemmel és attól a perctől fogva a legnagyobb pártfogoltja lettem. Az irataimat persze, továbbra sem adta ki a régi igazgatóm, ezért én egy egész évharmadot tanultam úgy, hogy egyik iskolából ki voltam rúgva, a másikba pedig nem voltam beírva. Érettségi diplomád sosem lesz- mondta röhögve a régi ” jóakaróm”. „De bizony lesz”- mondta Sütő György és én úgy bíztam benne, mint a Jóistenben. Addig járt, addig intézkedett, amíg ő győzött.

Szülőként viselte gondomat, még a fogorvoshoz is ő vitt el. Neki köszönhetem, hogy végül is, legalább érettségi diplomám lett nekem is.

 A rendszerváltás után, a Nemzeti Újságban írtam meg róla tiszteletteljes emlékezésemet, arról, hogy tőle hallottam először a sumérokról és még annyi mindenről, amiről tanított bennünket, gyakran kockáztatva személyes szabadságát is.

Rendkívüli nagy egyéniség volt. Azt szoktam mondani, hogy ő volt a szamosújváriak Brassaija. Sokan és sokat köszönhetünk neki. Mi, akik ismertük és szerettük, ne engedjük, hogy elhalványuljon az emléke! Áldott legyen a neve!

Rázmán (Kovács) Irén:

Sajnos nekem nem volt a tanárom, de tavasztól a diákjaival gyógynövényeket gyűjtöttek és abból a pénzből vitte el őket egy hosszabb kirándulásra. Megható volt a temetése, az ország minden részéről ott voltak a volt diákjai. A főutcán leállt a közlekedés, vége-hossza nem volt az utolsó útjára kísérőknek. A szamosújvári református temetőben van eltemetve kopjafa van a sírján. Osztálytalálkozó alkalmával jártunk ott. Tisztelet, nyugodjon békében!

Riti József Attila

A cikk szerepel az Iskolai Történelmi Magazin legutolsó számában. Olvssák/olvassátok a magazint is, a linkre kattintva:

http://tortenelmimagazin.com/wp-content/uploads/2020/10/4.-szam.pdf