Helytörténet

A szamosújvári romák rövid története

Szamosújvári utcarészlet a XX. század elején

Hol laktak a romák?

A szamosújvári romák két helyen is laktak, a város északnyugati részén lévő Czigánysoron, a vár mellett, illetve a város délkeleti részén lévő Kakasvárosban. Legelső említésük 1735-re tehető.

1735. június 21-én Altorjai Péter, szamosújvári aljegyző egyik írásában a következőket jegyezte le: „Méltóságos Unitus Püspök báró Klein János úr, Szamosújvári Domíniumának jobbágy czigányai.”

A vár mellett lakó romákat 1750-ben adófizetésre kötelezték. Azokat, akiket megtagadták a befizetést száműzték a településről.

Kakasváros

A kakasváros a XVIII. század második felében már megvolt és főleg romák lakták. Ebben a városrészben volt a téglagyár, ahol a romák dolgoztak. Ezzel a céllal telepítette őket ide a város. Az itteni romák téglaégetés mellett foglalkoztak még utcasepréssel, szénégetéssel, a kóbor kutyák összegyűjtésével is. Ugyanakkor kakastenyésztés szakértői is voltak. Az állandó kakaskukorékolás miatt nevezték el ezt a városrészt Kakasvárosnak.

Idővel az itteni romák közé idegen elemek is beköltöztek, melyek rossz életkörülményeikkel és életmódjukkal kellemetlenséget okoztak a városlakoknak, emiatt 1780-ban a város vezetősége arról döntött, hogy a romákat elköltöztessék a Czigánysorba. Ezt követően ezt a városrészt lebontották, újra parcelláztak és más lakosoknak adták.

Czigánysor

1780-ban a város vezetősége arról döntött, hogy a város számára nélkülözhetetlen romákat a Kakasvárosból a város észak-nyugati részére, Kandia közelében, egy fel nem parcellázott területre költöztették. A parcellákat azzal a feltétellel kapták, hogy civilizált kinézetű házakat építsenek és szerződést kössenek a várossal. Mivel a városrészt egyetlen utca szelte át elnevezték Cigánysornak. Az említett városrész mai napig létezik, eredeti helyén, a mostani törvényszék mögött, lakói ugyancsak romák.

A Czigánysorba költöztetett romák a város utcáit és piacát takarították, valamint időnként levelek szállításával is foglalkoztak.

A szamosújvári roma közösséget egy nagy vajda, egy kis vajda és négy esküdt vezette. A közösség tagjait vár északi részén lévő temetőbe temették, akárcsak a románokat.

A 70-es években, a nagy árvíz elmosta a Cigánysort is, ezért a városvezetés a közösség egy részét a piac melletti újonnan épült tömbházba költöztette őket. A tömbházból a kétezres évek elején költöztettek ki őket.

A közösség létszáma változott az idők folyamán. Az 1850-as népszámlálás adatai szerint a városban 181 roma származású férfi lakott. 1930-ban a közösség létszáma 89 és 135 közé tehető. Az 1970-es években 107-re tehető a romák száma, 1992-ben pedig 572-en voltak.2011-ben pedig 735 ember vallotta magát romának.

Az írás nem szerepel az Iskolai Történelmi Magazin augusztusi számában, de attól még elolvasható a magazin, az alábbi linkre kattintva:

https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2020/09/3.-szam-1.pdf

Leave a Reply