„A család megallapítója István, Temes megye visszaállítása után 1779–1785. a megye első főjegyzője, 1786. a királyi ítélőtáblánál előadó tanácsos, 1791. nádori ítélőmester, 1808. királyi személynök, majd belső titkos tanácsos, alkancellár. 1782-ben királyi adományba kapta Németh-Ságot, 1803. július 1. Borosjenőt s a „borosjenői” előnevet. Meghalt 1815. júl. 2. Borosjenőn. Fia, Antal (1789–1868.) 1857. március 27. az osztrák bárói rangot nyerte, mely 1875. okt. 5. fiának, Lajosnak személyében Magyarországra is kiterjesztetett, illetőleg neki ez alkalommal a magyar bárói méltóság adományoztatott.” (Kempelen Béla: Magyar nemes családok)
- Tudom, hogy ezt ezerszer megkérdezték önöktől, de megkérem vázolja fel röviden családja történetét!
Az anyai oldal. A Bethlen családdal kapcsolatos adatok igencsak szerteágazóak. A család legrégibb történetére vonatkozóan nem állnak rendelkezésre okleveles adatok, legfeljebb családi hagyományok. A Bethlen-család a Becse – Gergely-nemzetségből ered, mely egyike hazánk legnevezetesebb nemzetségeinek, ivadékai a XII. századtól kezdve napjainkig mindig az ország főurai közé tartoztak, olykor-olykor, kivált az erdélyi részeken vezérszerepet vittek. A Bethlen név a XI-XIV. században gyakran szerepel, mint személynév. A nemzetség oklevélileg kimutatható első őse a XII. sz. derekán élt. Bővebb okiratok a XIV., XV. századból állnak rendelkezésre.
Az apai oldal. A borosjenői Atzél család már kevésbé közismert, jóllehet tagjai, főként a XIX. sz.-ban jelentős szerepet vittek az Arad környéki politikai, gazdasági életben, de az országos politikában is. Korábbi, nem nagyon ismert szerepük az inkább csak mohácsi vésztől követhető. Báró Atzél Béla, felsőházi tag, a XIX. sz. végi pesti életnek kiemelkedő tagja, a város mecénása (Nemzeti Kaszinó, Vígszínház stb.) Mikszáth Kálmán jóbarátja volt. Itt hívnám fel a figyelmet gróf Kornis Gabriella – Elődök és Utódok c. pár éve megjelent hézagpótló művére.
- Hogyan ismerte meg családja múltját?
A család múltját gyerekként az idősebbek beszélgetéseiből ismertem meg, majd később történelmi, politikai olvasmányokból. Felnőttként a rokonság elbeszélései, anekdotái ezt még jobban elmélyítették Gyerekként, de még felnőttként is elkövettünk egy ma már jóvátehetetlen hibát, hogy az öregektől merő rosszul értelmezett tapintatból az utóbbi időkről soha nem kérdeztünk, nem akarván fájó sebeket feltépni. Ők nem igen beszéltek, mint ahogy más családoknál is bevett szokás volt, mert féltettek minket, nehogy olyasmit tegyünk valahol szóvá, amiből a bolsevizmus alatt bárkinek is hátránya származhatnék. Így pótolhatatlan emlékek örökre elvesztek.
- Milyen középiskolás volt báró Atzél Ferenc?
Ha humorizálnék, csak annyit válaszolnék – nagyon rendes, illedelmes.
A részletek: a gimnáziumot, mint osztályidegen a ferenceseknél tudtam kezdeni, de azt anyagi gondok miatt az első év végén abba kellett hagynom, mivel Bandi bátyámat 19 évesen koholt vádak alapján a forradalomban való részvételért Tutsek vérbíró (Erdély szülötte) 14 évre ítélte, így az ő keresete kiesett. Öntőmintakészítő asztalos inasnak szerződtem, majd a segédlevél megszerzése után most már esti tagozaton faipari technikusi érettségit tettem, majd levelező tagozaton, ugyanúgy, mint valamennyi testvérem, én is megszereztem az egyetemi diplomát.
- Tehernek vagy ajándéknak tekinti származását?
Ez külön soha nem tudatosult, ezt egy természetes adottságként fogtuk fel. Sem tehernek, sem ajándéknak, inkább kötelezettségnek és kötelességnek. Ez egy adottság. Ez olyan természetes tartozéka életemnek, mint a kezem, vagy a lábam.
- Mikor tudatosult önben, hogy egy történelmi család örököseként mi a küldetése?
Küldetésről soha nem volt szó, csupán arról, hogy a származás kötelez, s nem hozhatunk szégyent sem a családra, sem pedig magunkra, sem felmenőinkre, akik minden körülmények között mindig megállták helyüket. Noblesse oblige! (a nemesség kötelez) Ettől nem térhet el senki!
- Úgy tudom, hogy az ön apja volt báró Atzél Ede, ezért megkérdezem, hogyan befolyásolta az ön életét báró Atzél Ede eltűnése?
Édesapánk eltűnése úgy befolyásolta életünket, hogy félárvaként nőttünk mind a haton fel. Öcsém fél éves volt, mikor őt elrabolták az oroszok Természetesen a bolsevik terminológia szerint az ő „származása” is plusz ballasztot jelentett. Ezzel kapcsolatba lásd. Novák Tamás – Nyomtalanul c. filmjét.
- Megkérem beszéljen milyen volt bárónak lenni a kommunizmusban? Milyen elnyomáson kellett átesnie?
Nem volt könnyű, de a nehézségek legyőzését kötelességnek fogtuk fel, hiszen ez a család minden egyes tagjánál természetes volt. Szüleink, rokonaink példamutatása is erőt adott. Édesanyánk takarítónői állást vállalt egy kőbányában, mert máshol nem helyezkedhetett el. Egyik négy nyelven folyékonyan beszélő nagynéném a D.O. (domiciul oligatoriu) alatt Marosvásárhelyen elhelyezkedett mint parkőr. Néhány napon belül, mint megbízhatatlan osztályellenséget kirúgták. Természetesnek fogtuk fel, hogy bizonyos munkakörök zárva maradtak. Az iskolázás sem ment minden akadály nélkül, kisebb-nagyobb piszkálódásokat pedig fel sem vettünk. Előfordult olyan is, hogy pl. nem lehetett kitűnő bizonyítványom az inasiskolában, mert az osztályöntudatos túlnyomó részt bolsevikekből álló tanári kar kijelentette, hogy egy osztályidegen egyedüliként nem kaphat kitűnő bizonyítványt. Viszont sem a szorgalmat, sem a tudást sehol nem lehetett letagadni, azt előbb-utóbb mindenhol elismerték úgy az iskolákban, mint a munkahelyeken. Az iskolai és munkahelyi társak pedig mindenhol nagy szeretettel, szimpátiával vették körül mindnyájunkat.
- Az árokaljai kastély kivételével mit próbáltak még visszaszerezni? Hol állnak a visszaszolgáltatásokkal?
Árokalján kívül próbálkoztunk Mezőzáhon is, de mivel Édesapámat a szebeni katonai bíróság még a háború alatt teljes vagyonelkobzásra ítélte, így az ottani dolgok nem estek a restituciós törvény hatálya alá.
- Van esélye annak, hogy az árokaljai kastély mégis visszakerüljön önökhöz, a jogos tulajdonosokhoz?
Mivel az ellenfélnek kincset érő világhírű ügyvédünk az árokaljai kastélyt és botanikus kertet, azonnal a per elején finoman fogalmazva elpackázta – vagy megvették, vagy megfogták – semmi esélyt nem látok arra, hogy azt a Babeș kiengedné karmai közül.
- Hogyan tekintenek önökre arisztokratákra a mai emberek?
Az emberek többsége azt sem tudja, hogy az arisztokrácia mi fán terem, vagy teljesen hamis elképzelésük van. Ez ma már nem téma. Már nincs jelentősége, hogy ki (volt) arisztokrata s ki nem. Legfeljebb annyi, ha valaki derekasan viselkedik, akkor elhangzik: no, igen, hát persze…
Ma már, mint osztály nincs arisztokrácia, azt a bolsevikok tönkretették, kiirtották. Csupán egy-egy arisztokratáról beszélhetünk. Hogy az milyen? Erre nagyon nehéz válaszolni. Talán annyit – végzi dolgát, teljesíti kötelességét családja és hazája felé. És nem dől be a szirénhangoknak. Talán olyan, mint mind a négy gyermekem, akik valamennyien diplomások, nyelveket beszélnek, s kiválóan megállják helyüket.
- Diákjaim tudják, hogy az arisztokrácia sok embernek adott munkát és megélhetést, de azért bennük él egy idealizált kép miszerint az arisztokrata szabad idejében bálokba és vadászatra jár. Mennyire van ez így? Mennyire összetartó az erdélyi arisztokrácia?
A bolsevizmus tudatosan sulykolta az emberekbe a léha, csak vadászó, bálozó, kártyázó arisztokratát. Természetesen ilyen is volt, de ilyet minden társadalmi osztályban, rétegben talán arányaiban is ennél jóval nagyobb számban volt található. Viszont ami tény, hogy a túlnyomó többség gazdálkodóként gondoskodott szűkebb környezete létbiztonságáról, és jelentő áldozatot vállaltak évszázadokon át az ország gazdaságának, művészeti életének, az oktatás fejlesztésében. A Bethlen, Teleki, Kemény, Haller, Bánffy családnak, a sor hosszan folytatható, semmi nem vethető szemére. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg egy Wesselényiről, Eötvösről, Széchenyiről, egy Klebelsbergről, vagy a hozzájuk hasonlókról. A volt kommunista országokban összetartó arisztokráciáról ma már nem, hanem csak egyes arisztokratákról beszélhetünk. A kommunizmus, ahol uralomra kerül az arisztokráciát legyilkolta, kiirtotta, ellehetetlenítette, elüldözte. Erdélyben maradt tagjai tudnak egymásról, kapcsolatban vannak, mint ahogy ez itthon mindig is természetes volt.
- Milyen tervei vannak? Mit szeretne megvalósítani?
A nyolcadik X végén az ember már nem igen tervez. Ahogy az örmény mondja: csak egészség legyen, a többit majd megvesszük. Vágyaim persze vannak. Szeretném minél pontosabban követni a magyarság életét, főként a Kárpát-medencében. Összeköttetéseim révén, ahol csak tudok latba vetem befolyásomat ismeretségemet. Az egyik nagy vágyam, hogy hazánk hazaáruló csürhe ellenzéke egyszer s mindenkorra tűnjék el a közéletből. A legeslegnagyobbról pedig most egy szó se essék! Soha nem beszélünk, de mindig rá gondolunk…
- Ön szerint mi a küldetése szórványban a közösségi dolgozónak (legyen az arisztokrata, tanár, lelkész vagy egyéb)?
Őrizni a lángot, dolgozni és szaporodni.
- Mit üzen a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjainak?
Legyetek mindenkor hűséges tagjai a hazának, s teljesítsétek hazánk iránti kötelességeteket, bárhová is vessen a sors.
Epilógusként: Tényként szögezhetjük le, hogy az arisztokrácia, de a sorstársak is, a gyökeresen megváltozott körülményeknek, melyeket a tobzódó, elvakult, vérgőzös bolsevik, bestiális nacionalista gyűlölet kényszerített reájuk, a legnagyobb mértékben, maradéktalanul, példamutatóan megfeleltek, s a Nagy Bíró előtt nem fognak erkölcsük híjával találtatni.
Egyúttal mindenki figyelmébe ajánlom az internetről a Báró Atzél Ede emlékoldalt, és a Levélféle Kincses Elődhöz c. írásomat.
Leave a Reply