Az 1920-as impériumváltás és a nagy gazdasági világválság igen megtépázta Szamosújvár városát. 1935-re már áldatlan állapotok uralkodtak a városban, a szörnyű helyzetet a városvezetés és a polgármester hanyagsága is súlyosbította, mint ahogy azt a korabeli sajtó tudósításaiból is megtudjuk.
A gazdasági válság és a városi elöljárók hozzáállása miatt „az örmény vagyonok, örmény házak gazdát cseréltek s ma már csak a főtéri nagytemplom viharedzett falai s a volt örmény házak homlokzatán elhelyezett családi védszentek szobrai hirdetik a múltat, boldog időket, amikor még telezacskóból tömték pipájukat a gazdag örmény-kereskedők a lábas-ház árkádjai alatt…”[1]
Az impériumváltás miatt a város lassú pusztulásnak indult, semmit sem újítottak fel, mint ahogy ezt Benlányi Edit újságíró említette a Szamosújvári Naplóban közölt írásában: „e város, külsejére nézve, semmit sem változott Gherla[2] évtizedek óta semmit sem fejlődött, — nem épült… A lassú pusztulás mutatkozik épületen. Kivénhedt, kopott város, melynél már csak lakosai kopottabbak, szegényebbek. Gherla: az elsodort város!…[3]
A város elöljárói sem törődtek túlságosan nagyon a város sorsáról, a fegyintézet (mely 1935-ben javítóintézetként működött) borzalmas állapotban volt, falain akkora lyukak voltak, hogy belátszott az udvarába, a rabtemetőben (1935-ben görög-katolikus, ma ortodox és görög-katolikus temető) pedig: „a hírhedt rablóvezérek nyomtalanul eltűnt sírhantjai fölött a sintér gebéi legelésznek.” A település utcái is rendetlenek és piszkosak voltak, öntözés nélkül seperték őket, reggel amikor a diákok iskolába mentek. A cikkíró megjegyezte, hogy a városvezetésnek két utca öntözője is van, de nem használhatók, mert rettenetesen folynak és „csak mutogatásra” vannak.
A város képét a gazdasági világválság is súlyosbította, a legtöbb gyárat bezárták és kéményeik omladoztak: „valamikor virágzó élet volt e városban. Volt: szeszgyára, gombgyára, szalámigyára, bőrgyára, téglagyára stb… Ma mindezek omladozó kéményein gólya fészkel s esténként kuvik rikolt az élőhalott városra …”[4]. A bezárt gyárak miatt megnőtt a munkanélküliek aránya a városban, melyek a városi kávéházakban töltötték idejüket, ahol alig fogyasztottak valamit: „Fogyasztás?… Régelfeledett fogalom!… A vastag füstfelhőtől szinte megrészegedett társaság szomorúan sóhajt fel, belebámulva a halott város csöndes utcáin lézengő élőhalott emberek közé.”[5]
A szegénység, a nélkülözés és a hiány mindenhol jelen volt a városban, mely egyeltalán nem volt hízelgő állapotban: „Gherla: a szegénység városa. Annyi rongyos, beesettarcú, sápadt, betegembert, annyi koldust, talán sehol se látni, mint itten. Jótékony egyesületeink már nem győzik, nem bírják a segélyezést. Árvaintézeteink, szegényházunk élet-halálharcukat vívják, vergődés, vegetálás működésük…
Kereskedelem: semmi! Munkaalkalom: semmi! Kereskedők, munkások tömege támasztja a „Korona” teraszát körülvevő vasrácsozatot. Nagy tömeg, a ring-ben: az élet tétlenségre kárhoztatott ökölvívói!… Munkás, dolgozni akaró emberek tömege várja, lesi a még mindig késő munkaalmat… Csak egy kis munkát!… Nevetséges Gherlán még erre gondolni is!”[6]
A válság miatt a lakosság nem tudta befizetni adóját, így a hatóságok elvették holmijukat („a tavaszon napnap után társzekereken hordták adóba a fizetni nem tudó polgárok keservesen szerzett bútorait!… Miből fizessen a teljesen leszegényedett Gherla-i polgár?!”) és elárverezték házaikat („minden második ház eladó!… — Sőt, a város egyes részein egész utcasorok!… Mint hírlik, adótartozások miatt, 50-60 házra lehet árverést kitűzni! — Íme: ez Gherla; az egész város eladó!”). A cikkíró azt is megjegyzi, hogy segélyezni kéne a rászorult lakosokat, mert enélkül vége a városnak.
Végezetül az elkeseredett újságíró a következő sorokkal zárja tudósítását: „Az akaratlanul is falúvá vedlett városon már csak egy radikális adóleszállítás segíthet némileg! Ha ezt illetékesek ki nem eszközük: Gherla-város részére a végpusztulásból nincsen kiút!”[7]
Riti József Attila
Szamosújvár látképe 1910-ben. A kép illusztráció
[1] SZAMOSVÖLGYI NAPLÓ, 1935. június 25 (II. évfolyam, 8. szám), 2. o
[2] A múlt század 20-as éveiben a települések nevét románul kellett írni, azért írják Szamosújvár nevét románul.
[3] SZAMOSVÖLGYI NAPLÓ, 1935. június 25 (II. évfolyam, 8. szám), 2. o
[4] UO
[5] UO
[6] UO
[7] UO
1 Pingback