Physical Address
304 North Cardinal St.
Dorchester Center, MA 02124
Physical Address
304 North Cardinal St.
Dorchester Center, MA 02124
Szamosújvár története Erdély egyik legkülönlegesebb fejezete, amely az örmény telepesek érkezésével kezdődött a 18. században. A város Armenopolis néven vált ismertté, és rövid idő alatt jelentős kereskedelmi és kulturális központtá fejlődött. Ebben a kategóriában Szamosújvár múltjának fontos eseményeit, épületeit és hagyományait mutatjuk be.

A nagy gazdasági világválság előszele már 1928-ban érződőt, annak az évnek az elején csődbejutott a Szamosújvári Kereskedelmi Bank RT, emiatt a korabeli hatóságok letartoztatták dr Áján Jenő, Lászlóffy István, Semlyén Károly és Semlyén Aurél igazgatókat, akiket hűtlen kezeléssel és sikkasztással…

Várható volt, hogy Észak Erdély visszakerülése után a magyar nyelv visszatér a főgimnáziumba, ami meg is történt. Hála a tanárok szervezőkészségének a lehető legrövidebb idő alatt lehetett megszervezni és beindítani a magyar oktatást. Erről szól jelen cikkünk is.

1944. október 10-én a szovjet légierő végigbombázta a vonatállomást és környékén. Ez az esemény szolgált apropóként, hogy két évvel megírjam ezt a cikket, amit most új információkkal egészítettem ki.

A II. bécsi döntést követően Észak Erdély magyar közigazgatás alá került. A döntés következtében a magyar csapatok 1940. szeptember 9-én bevonult Szamosújvárra.

Augusztus 30.-án délután az egész család a rádió mellett volt. Nemcsak nálunk, hanem az összes magyar, sőt a román házaknál is türelmetlenül várták a rádió híreit. Félnégykor megszólal Budapest és közli, hogy kihirdették a bécsi döntés eredményét, és pedig... Az új határok közlése alatt oly csend volt, oly szorongó érzés, ami csak igazán rendkívüli eseményeknél történik. Amikor közölte a bemondó, hogy a keleti határ a Kárpátok déli hajlásától a kárpátaljai orosz határig terjed, mindnyájan fellélekzettünk, könnyeztünk örömünkben, hálát adtunk a jó Istennek, hogy ismét visszaadott bennünket szeretett hazánknak.

A füzesmikolai zarándoklat kezdete visszanyúl a történelem homályába, valamikor a 17. században kezdődhetett, amikor a hagyomány szerint 21 napig könnyezett az ikon.

Szongott Kristóf neve jól ismert a szamosújváriak (és nem csak) köreiben, nem kell különösebben bemutatnunk, de attól még mindig vannak olyan történetek melyek nem ismertek a nagyközönség számára. Egy ilyen nyugdíjazásának története is.

Az örmény város alapítása után megkezdődik az egyházi és civil intézmények megszervezése. Így megszervezik a városi tanácsot, megjelennek az első iskolák, felépülnek az első templomok is. Postára azonban kilenc évtizedig várni kellett.

Nemsokkal a táncházmozgalom születése után, 1977 februárjában, megszületett az erdélyi táncház. Részletek a cikkben!

Milyen volt a nagypéntek Szamosújváron? Helyi hagyományok, szokások és történetek egy letűnt világból, részletesen.