Egyéb kategória

A legolvasottabb cikkek a honlapon

Fotó: Magda Ehlers/Pexels.com

Az Iskolai Történelmi Magazin első lapszáma 2020. júniusában jelent meg, a honlapra (www.tortenelmimagazin.ro) pedig az első cikkek augusztusba kerültek. A magazin honlapja azonban igazából szeptemberben pörgött fel 20 publikált cikkel.

Kezdetben csak a magazinban megjelent cikkek kerültek fel, majd egyéb extra tartalmak is.

Októberben és novemberben 33 cikk jelent meg, decemberben pedig 37, tehát volt olyan nap amikor több anyag került fel.

Összeszámolva az elmúlt félévben összesen 131 cikket publikáltam a weblapon (én és más szerzők). Ezek közül  kiválogattam a legolvasottabb 10 cikket és veletek/önökkel is megosztom:

1. Konya Stefánia

1927. augusztus 7-én született a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihályon, Kovrig István 26 éves közjegyző és neje Kovrig (született Cheul) Ilona 20 éves örmény-katolikus lányaként.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/10/23/konya-stefania/

2. Sütő György

1934-ben született Szamosújváron. A Sütő családban négy gyerek született, György volt a legidősebb.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/10/21/suto-gyorgy/

3. Interjú Géher Ferenccel, a szentbenedeki kastély tulajdonosával, gróf Kornis Gabriella fiával

Hogyan ismerted meg családod múltját?

Egészen a gimnazista évekig csak halványan sejtettem, hogy más családból származom, mint az osztálytársaim.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/12/17/interju-geher-ferenccel-a-szentbenedeki-kastely-tulajdonosaval-grof-kornis-gabriella-fiaval/

4. Balázs Bécsi Attila

Ebben a cikkben egy olyan emberről írok, aki meghatározta pályafutásomat, miatta lettem történelemtanár.

Ötödik osztályban ismertem meg és rögtön az első történelem órán megragadott diákbarát stílusával. Neki köszönhetően ismerkedtem meg Szamosújvár és a magyarok történelmével. Tanárom volt, de kollégák lettünk, közös munkánk is volt. Az általa írott Szamosújvári Örökség című könyvbe én készítettem a fényképeket, illetve Megmaradás Falai könyvben nekem is megjelent egy tanulmányom. Történészként sokat tanultam tőle és inspirálta munkámat.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/10/24/balazs-becsi-attila/

5. A sikertelen széki merénylet Báthory Gábor ellen

Báthory Gábor uralkodása

Somlyói Báthory Gábor Nagyváradon született 1589. augusztus 15-én, szülei somlyói Báthory István Kraszna vármegyei főispán és pelsőczi báró Bebek Zsuzsannának.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/11/07/a-sikertelen-szeki-merenylet-bathory-gabor-ellen/

6. Interjú hallerkői gróf Haller Bélával

A család története

A család német gyökerű, amint a név hangzásából is kikövetkeztethető. Ruprecht volt az első Haller, aki Mátyás király idején kereskedőként áttelepült Budára.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/12/19/interju-hallerkoi-grof-haller-belaval/

7. Mánya (szül. Szekér) Gabriella

Szekér Gabriella, Mánya tanárnő, 1936 július 18.-án született Zilahon, Szilágy megyében, egyszerű, dolgos, becsületes kisiparos szülők első gyermekeként.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/10/22/manya-szul-szeker-gabriella/

8. Tehetségeink – Kocsis Friderika – fotós

A nevem Kocsis Friderika és 11. osztályos vagyok. Az iskola mellett fotózom FRID’s Photography néven.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/10/26/tehetsegeink-kocsis-friderika-fotos/

9. Tehetségeink – Móra Barbara

A nevem Móra Barbara, Árpástón élek és 15 éves vagyok, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 11.A osztályos diákja.

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/09/17/tehetsegeink-mora-barbara/

 10. Zsekán Tímea – Kapaszkodó

Élünk mi igazán? Vagy az üres tettekkel betöltött órákat, napokat, éveket nevezzük életnek?

A cikk elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://tortenelmimagazin.com/2020/12/27/zsekan-timea-kapaszkodo/

Végezetül pedig olvassák/olvassátok el az Iskolai Történelmi Magazin utolsó számát:

http://tortenelmimagazin.com/wp-content/uploads/2020/12/5-6.-szam.pdf

Leave a Reply