A füzesmikolai zarándoklat kezdete visszanyúl a történelem homályába, valamikor a 17. században kezdődhetett, amikor a hagyomány szerint 21 napig könnyezett az ikon.
A könnyező Mária ikonjának kőmásolata évszázadokon keresztül ott volt a szentbenedeki Kornis kastély kaputornyának udvar felőli részén, míg egyszer (nem is olyan régen, pár éve) egyszerűen eltűnt, gondolom ellopták.
A kolostor és a zarándoklat rövid története
A kolostor területén lévő kis fatemplomot 1552-ben említik először a dokumentumok, de valószínűleg már régebbtől ott állt. A mostani fatemplom nem az eredeti, mivel az 1973-ban leégett. A jelenlegi kis fatemplomot 1974-ben hozatták a Szilágy megyei Csicsógombásról. Érdekességként elmondható, hogy az eredeti a kis fatemplomot a szentbenedeki Kornisok restaurálták 1714-ben (ugyanis a település a Kornis család tulajdonát képezték).
Az első kőtemplomot 1875-1879-ben építették. Az elmúlt évtizedben megkezdték egy újabb és nagyobb téglatemplom építését.
A kolostor 1699 után lett híres, amikor a hagyomány szerint, az 1681-ben festett Szűz Máriás ikon 21 napon keresztül megállás nélkül sírt. Ezt követően évről – évre egyre többen zarándokoltak, az akkor már görög-katolikus kolostorhoz. A búcsú annyira ismert lett, hogy XIII. Kelemen pápa 1767-ben kegyhelynek ismerte el és búcsút hirdetett a három Mária-főünnep: Gyümölcsoltó Boldogasszony (már. 25), Nagyboldogasszony (aug. 15) és Kisboldogasszony (szept. 8) napjára. Az utóbbi kettőnek alakult ki hagyománya, ami a mai napig él. Persze szeptember 8-án jóval kevesebben zarándokolnak/zarándokoltak el a füzesmikolai kolostorhoz.
1948-ban, amikor betiltották a görög-katolikus egyházat a kolostor az ortodox (görög keleti) egyház tulajdonába került. Mivel az 1989-es rendszerváltás után a kolostor és a „könnyező” ikon nem került vissza a görög-katolikusok tulajdonába, a két egyház a mai napig pereskedik tulajdona felett.
Zarándoklat 1939-ben, az Ellenzék hasábjain
A kolozsvári Ellenzék napilap, 1939. augusztus 17-i lapszámában alaposan beszámolt a búcsúról: „Nagyboldogasszony napján. — A szamosújvári örmény templom előtt kegyszereket, mézeskalácsot, színes kendőket áruinak a Füzesmikolára igyekvő zarándokoknak.
A hatalmas templom belsejében a főldet csókolják alázatosan a messzeföldről jött áhítatos hívők.
Zsongás tölti be a templomot, ahol a csodálatosan szép Rubens-kép előtt a festmény fényképfelvételeit árulják fekete örmény asszonyok. Leborulnak az imádkozok a keresztről levett Üdvözítő világító képmása előtt. Mintha a képen látható arcok döbbent és áhítatos másait látnánk a padsorokban is. A nagy mester fenséges színei, vonalai s örök művészete úgy ideillik ebbe a Nagyboldogasszonynap előtti hangadatba.
Négy kilométere megyünk innen, Füzesmikoláig, azaz Niculáig, ahol csodatévő Mária ikon áll a templomban s ahova évente Nagyboldogasszony napján ezer és ezer hivő zarándokol a poros országutakon.”
Az említett lap a zarándokútról is tudósít: „Lassan mennek: vegyes csoportok, lányok-asszonyok, öregek, fiatalok, gyerekek. Sokan öt-hat nap óta jönnek szakadatlan, zászlóvivőik kezében fakult, virágfüzérekkel diszitett templomi kép, kékselyem, hímzett Mária-zászló. Énekeinek és imádkoznak. Besztercéről és távolabbi városokból és falvakból, sokan napok óra, sokan pár órája csak. Az arcokon ünnepi áhítat, ruhájuk ünneplő, az asszonyokon szép, hímzett blúzok, a férfiakon díszes bőrövek. De mezítláb vannak mind az asszonyok. Kímélik a cipőt, kezükben viszik a hosszú utón. Nehéz az út meredek, poros. Szinte szentségtörésnek tetszik, ahogy autónk felveri a port s az út szélére szorítja a zarándokokat.”
A kolostorhoz mindig vittek betegeket a gyógyulás reményében, de régebb amikor az orvostudomány nem volt annyira fejlett vagy az emberek nem tudtak olyan könnyen orvoshoz jutni akkor a Fentvalótól várták a gyógyulást, erről tanúskodnak az Ellenzék hasábjai is: „Leírhatatlan és szívetszorító az élet sötétségében tengődő nyomorultak seregének fala között haladó éneklő, imádkozó, Bibliát olvasó embertömeg.”
A beszámoló végén a cikkíró megemlíti, hogy a „hullámzó, hangos, egy célfelé haladó, néha már a vallási extázis határán mozgó embertömeg — Rubens ecsetjére méltó látvány.”
Riti József Attila
A 2022-es búcsú beszámolója elolvasható a következő linken:
Leave a Reply