1927. augusztus 7-én született a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihályon, Kovrig István 26 éves közjegyző és neje Kovrig (született Cheul) Ilona 20 éves örmény-katolikus lányaként.
Tanulmányait szülőfalujában kezdte román nyelven és Besztercén folytatta németül. Amikor szülei beköltöztek Szamosújvárra itt tanult tovább az Állami Polgári Leányiskolában magyar nyelven, ahol, mint mindenütt, kitűnt éles eszével és híres Szenes tanárnő kedvenc tanítványává vált.
1947. július 15-én leérettségizett és beiratkozott a Bolyai egyetem Közgazdasági és Jogi karára. 1947. december 24-én férjhez ment Konya Zoltánhoz, akivel 60 évet élt együtt szeretetben; kiegészítették egymást.
1950-ben diplomázott és mivel nagyon jó eredményeket ért el, meghívást kapott Bukarestbe, a Kereskedelmi Minisztériumba. De a meghívást elutasította, itt maradt a szeretett városban családjával.
1963-n szerezte meg a második diplomáját a Babes-Bolyai Tudományegyetem Matematika-Fizika karán.
Stefi néni neve minden szamosújvári valamikori diáknak, jelenlegi felnőttnek összefonódott a matematikával. 1949-től egészen 1984-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig, a szamosújvári 2. számú általános iskolában volt húsz évig matematikatanár és mint osztályfőnök, sok generáció útját egyengette.
Nagyon szeretett tanítani és a gyermekek közt lenni. Különleges pedagógiai érzékkel sikerült megszerettetni tanítványaival a matematikát és a logikus gondolkozást. Feltétel nélkül szeretett, talán ez volt az egyik titka.
Nyugdíjazása után is sok diáknak magyarázta a matematika rejtelmeit, a mértan sokak számára „láthatatlan „szögeit tette láthatóvá a poliészterénbe szúrt hurkapálcák segítségével. Sokak számára az elegancia példaképévé is vált, örök emlékké vált az ápolt kezében fogott aprócska kávés porceláncsésze”.
Rendkívüli asszony és édesanya volt, emlékszik a családja. Tehetséges, okos, nagyon vallásos, aki még a legnehezebb időszakban is ment a maga útján; a szeretetben, a nap sugarában, egy szép szóban, versben vagy egy virágban lelte meg a tovább haladáshoz az erőt. Mindig példa értékűen viselkedett. Jó nekünk, hogy ilyen elődök után lépkedhetünk!
Zsuzsanna Szoverfi:
Szerencsésnek mondhatóm magam, hogy alkalmam volt őt megismerni. Ötödik osztályos koromban tanított a 2-es számú általános iskolában, majd nyugdíjba vonult és hatodikos koromtól otthon segített hetente kétszer. Vártam az alkalmakat, öröm volt vele tanulni, hallgatni őt. Nem csak matematikára tanított. Sokat tanultam tőle. Talán azt, hogy matematika tanár lettem is neki köszönhetem. Csodáltam őt, mint tanár, mint nő. Csodáltam azt a hitet, amit tanúsított. Áldott legyen emléke!!!!
Buta Melánia Erzsébet:
Volt tanárom. Az elegáncia és a kedvesség megtestesítője. Szeretettel gondolok rá.
Muresan Victoria:
Általa szerettem meg a matematikát, nagyon szerettem az órákat, a tanítási módszerét. Mindig volt ideje kihallgatni, rögtönzést íratni, új leckét leadni, kihallgatni az új leckéből, házit diktálni és mindig kicsengetés elött kimenni az osztályból. 39-en voltunk az osztályban, matek elött mind a 39-en csendben, a padban vártuk a tanárnőt. Köszönöm, hogy tanárom volt és példakép mindenkinek. A mai napig eszembe jutnak a matek órák és a mai napig csodálom a TANÁRNÖT. Áldott legyen emléke!
A cikket írta Toma (Konya) Mária, a tanárnő lánya.
A cikk szerepel az Iskolai Történelmi Magazin legutolsó számában. Olvssák/olvassátok a magazint is, a linkre kattintva:
Leave a Reply