A szamosújvári tímár társulat

A XVIII. század elején beköltözött örmény családok főként kereskedők és iparosok voltak. Szamosújvár egykori krónikása szerint az ide letelepedett örmények a tímár (nyersbőrt kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember) iparágat részesítették előnyben. Az itteni tímárok főleg szattyánkészítéssel (növényi cserzésű kecskebőr) foglalkoztak:

„A szamosújvári, erzsébetvárosi és gyergyó-szt-miklósi tímárok folytatták azt a jövedelmező iparágat (szattyánkészítés), mit ők apáinktól még a külföldön a beköltözés előtt tanultak. Ez az egyetlen mesterség, mit a hazai örmény kívülről hozott magával.”[1]

SZONGOTH KRISTÓF: Szamosújvár Szab. Kir. Város Monográphiája,

            Az akkori szokás szerint a tímárok is céheket, társulatokat alapítottak. A szamosújvári tímár társulat már a beköltözéskor létrejött, alapszabályzatát maga Oxendius Verzelescul püspök írta. (https://tortenelmimagazin.com/szamosujvar-alapitasa/ – a városalapításról)

            A szabályok szigorúak voltak. Tagjainak tilos volt a dohányzás és a részegeskedés. Ha ezt a szabályt megszegték, akkor egy forint bírságot kellett fizessenek. Abban az esetben, ha egy társulati tag meghalt minden tímárnak kötelessége volt elmenni a temetésére. Hiányzás esetén 50 forint volt a büntetés.[2]

            A szamosújvári tímár társulat már 1706. május 24-én privilégiumot (szabadalmat) nyert III. Károly császártól. A társulat kérésére a szabadalom dokumentuma, az akkori szokástól eltérően, nagyrészt magyarul íródott, csak a bekezdés és a befejezés volt latinul.

            Szongott Kristóf szerint az örmények a bőrfeldolgozás mesterei voltak. Senki sem készített jobb minőségű szattyánt és kordovánt (finomra cserzett, festett kecske-, vagy juhbőr) mint ők. Az előállítás technológiáját senkinek sem árulták el, féltve őrizték az ősi titkot.

            1770-ben Heiter Elek udvari tanácsos egy idézést küldött az örményvárosi (Szamosújvár) tímár társulatnak és felkérte, hogy jelentsék hány társulat működik a városban. A céh hivatalos válaszából kiderült, hogy 96, ami azt bizonyítja, hogy egy jól jövedelmező iparágról beszélünk.[3]

            Egy 1788-ban keltezett dokumentumból kiderült, hogy a társulatnak külön papja volt, aki évente 50 misét tartott. Hagyomány szerint minden hamvazószerdán Oxendius Verzerescul lelki üdvösségéért imádkoztak.

            A tímár társulat gazdasági erejét bizonyítja, hogy a főtéri székesegyház építésekor, 1802-ben felvállalta a Szent Szűz menybemenetelének oltárának készítésének teljes költségeit.

[1] SZONGOTH KRISTÓF: Szamosújvár Szab. Kir. Város Monográphiája, Aurora nyomda, 1901, 61. o.

[2] UO, 65. o

[3] UO, 63. o