A kommunizmusról kérdeztem dédmamámat, Kovács (Mánya) Johannát, aki 1936-ban született. Az őáltala mondottakat összefoglaltam össze az alábbiakban.
„Gyermekként nem úgy éltük át a vakációkat, mint ti most. Össze kellett szedjük a búzakalászokat miután arattak, hogy nehogy valami kárba vesszen. Iskolaidőben pedig reggel korán el kellett menni a Sétatérre cserebogarakat gyűjteni, amiket megsemmisítettek mert a cserebogarak kártékonyak. Az őszi hónapokban elvittek minket kukoricát szedni, de nem voltam hozzászokva ehhez a munkához és alig bírtam letörni a kukoricát. A téli hónapokban az iskolába kellett fát vigyünk mert nem voltak fűtve az osztálytermek és hideg volt. Minden diák három-három fát kellett vigyen magával.
1948-ban, amikor volt az államosítás, a gazdagok gyerekeit kitették az iskolából, nekem is három osztálytársamat eltanácsolták, mert módos családból származtak. Nagyon sajnáltük őket.
Az iskola befejezése után mindenki oda kellett menjen dolgozni, ahova küldték. Én könyvelést végeztem, így könyvelőként álltam munkába.
A kommunizmus végén sorba kellett álltunk, mert bevezették a jegyrendszer. Naponta járt egy kenyér, havonta járt 10 tojás, egy vaj és kevés hús. Nagyon hosszú sorokat kellett kiállnunk és nagy volt a lökdösődés is. Volt, aki a cipőjét is elveszítette a nagy sorbaállásban.
A kommunizmusban az volt a legrosszabb, hogy a munkahelyen és mindenhol nagyon sok volt a besúgó.”
Az írás megjelent az Iskolai Történelmi Magazin júliusi lapszámában. A teljes lapszám elolvasható a az alábbi linkekre kattintva:
https://rhz66.app.goo.gl/qAAyRSiEAZKumUhn9
Leave a Reply