Mánya (szül. Szekér) Gabriella

Baba Vera – Mánya Gabriella
Szekér Gabriella, Mánya tanárnő, 1936 július 18.-án született Zilahon, Szilágy megyében, egyszerű, dolgos, becsületes kisiparos szülők első gyermekeként.

Sütő György

Riti József Attila – Sütő Győrgy
1934-ben született Szamosújváron. A Sütő családban sok gyerek született, haton voltak testvérek. György volt a legidősebb. Szülei keményen megdolgoztak, hogy felnevelhessék gyerekeiket.

Gabányi János

Riti József Attila – Gabányi János
Gabányi János 1910. április 7-én született Szamosújváron. Történelemtanár, helytörténész és újságíró volt. Egész életét szülővárosában élte le, itt tanított és alkotott.

Szongott Kristóf

Riti József Attila – Szongott Kristóf
Szamosújvár legnagyobb krónikása, aki egyaránt volt bölcseleti doktor, főgimnáziumi tanár, szerkesztő, történész, múzeumigazgató, író és armenológus.

Gábrus Zakariás

Riti József Attila – Gábrus Zakariás
1794. augusztus 18-án született Szamosújvárott. Az iskola elemi osztályait szülővárosában végezte, a középiskolát Kolozsvárott végezte, majd ugyanott bölcsészetet tanult.

Tóvidéki kultúrnapok a két világháború között

Az egykori Szolnok-Doboka vármegyéhez (a két világháború között Szamos-megye) tartozó Tóvidéken, 1929-ben Kabdebó Gerőné úrnő (Göcz – Cege), kezdeményezésére megalakult a Tóvidék Közművelődési Szövetség. „Ez a szövetség a test és…

Magyar Állami Királyi Főgimnázium

Riti József Attila – Magyar Állami Királyi Főgimnázium
Az iskola rövid története

Az Örmény-Katolikus Algimnázium

A középiskola beszüntetésébe nem nyugodott bele a város, így 1861-ben döntöttek arról, hogy megalapítják a négy osztályos örmény-katolikus gimnáziumot. A tanintézmény székhelye ezúttal is a Lászlóffy-ház volt. 1862. május 7-én,…

A népiskola

Riti József Attila – Népiskola
A szamosújvári magyar iskola

Örmény-katolikus elemi iskolák

Az örmény-katolikus elemi fiúiskola A város alapításakor jött létre, a mostani örmény-katolikus székesegyház mögött volt az épülete. Egészen a XIX. század elejéig csak örmény nyelven folyt a tanítás. A XIX.…