Hajszolod saját magad, miközben átlátszó vagy… Átlátszó, akit a mások általad megkönnyített munkája színez be… Képes vagy színkben pompázni? Nem. A nyár lágy melegében olykor a Nap sugarai tükröződnek rajtad és halvány pasztellszínekbe öltöztetnek. Ugyan az a Nap, mely beszínez ki is fakítja a színeid…
Örök vágta… Vágta a színért, azért, hogy kitörj a saját korlátaid mögül, de mások ketrecbe zárnak… Kívül erős oroszlán vagy, mely díszeleg a zsarnok emberi kezek között, de legbelül nem vagy más, egy kis oroszlánkölyöknél, melynek már megszokott a ketrec fala és csak halovány álma van az áttörésről…
Örök vágta…Vágta azért, hogy felszabadultan tudj örülni a szívárvány minden színének, ne könnyes szemmel lásd a megtört sugarakat…
És örök vágta, saját magaddal… Rohansz elől, utolérlek… Magammal rántom saját magam miközben legbelül felszabadultan táncolnék a zokogó esőben. De, a világ más… Kinyitom az esernyőm és elvegyülök az erőteljes közönyben…
EZ a vágta. Az örök vágta…
Az írás szerepel az Iskolai Történelmi Magazin legutolsó számában. Olvassák/olvassátok a magazint is, a linkre kattintva:
Leave a Reply