A háborúk, a járványok számos drámát okoztak, melyekről nem szól a történelem. Egy ilyen történetet hozok az olvasok elé, annak ellenére, hogy egyesek megvádolnak majd, hogy „nem igazi történelemről” írok, mint ahogy egyszer, a tavasszal megtették egy Facebook csoportban. A valóság az, hogy a hétköznapi élet, az egyszerű emberi sorsok, örömök meg drámák ugyanúgy a történelem szerves részei, ahogy a háborúk, a béketárgyalások, kongresszusok vagy egyéb események. Az egyszerű ember sorsa is megér egy kis figyelmet. Egy hasonló történetet fogok az olvasók elé hozni jelen cikkemben.
Papp Mihály és családja történetébe véletlenszerűen ütköztem. A minap amikor az Országos Szécsényi Könyvtár képes archívumát (Pannon Digitális Egyesített Archívum) böngésztem (Gopcsa Jakab után kutakodtam) rátaláltam egy halom szamosújvári gyászjelentésre. Miután átnéztem az összes jelentést letöltöttem párat (ismert XIX. és XX. századi szamosújváriakét), így találtam rá Papp Mihály gyászjelentésére.
A gyászjelentés Papp Mihály (szűcsmester) halálhírével kezdődik, akit az I. világháború első évében (1914), friss házasként, behívtak katonának (a dési magyar királyi 32. honvédgyalogezredben szolgált), majd pedig a frontvonalon szerzett sérülései (vagy a fronton szerzett betegség) miatt a nagyszebeni hadikorházba szállították, ahol 1915. május 10-én életét vesztette.
Egysége utolsó rohama előtt a következő levelet írta terhes feleségének, Kehes Vettinek:
„Most gyóntattak meg s holnap rohamra megyünk. Imádkozz és adj misére valót, hogy őrízzen meg az Isten, de ha a golyó érne, tartsd meg jegygyűrűmet emlékül, mert tudd meg, hogy én szerettelek, szeretlek és szeretni foglak síromon túl is.”
Férje levelét olvasva depresszióba esett a várandós feleség:
„elveszítette érdeklődését a külvilág eseményei iránt, apatikus lett, ujján férje jegygyűrűjét, csak a másvilágra gondolt, ahol egyesülni kíván szeretett férjével. Hiába vigasztalják hozzátartozói, hogy férje életben van, nem hiszi, azt gondolja, hogy csak ámítják.”
A gyászjelentésből nem derül ki, de csak gondoljuk, hogy férje halálhírére erősödtek öngyilkos gondolatai.
Szereplőink kigyereke, Mihályka, pár nappal apja halála után született, június 5-én. A csecsemőnek nem adatott túl sok idő ezen a világon, tudjuk meg az említett forrásból, kéthetes korában, június 20-án visszaadta lelkét a Teremtőnek.
A gyászjelentés megemlítette, hogy az özvegy kisfia, Mihályka temetésen eszmélt rá a valóságra, hogy sem férje, sem pedig kisfia nem élnek már. Pár órával később holtan találták a gyászos özvegyet és anyát: „Aznap délutánján már őt terítették ki. Meghasadt a szíve fájdalmában. Meghalt mert szeretett.”
Kehes Vetti és Mihályka halálának oka nem ismert, mert nem írja a jelentés, de könnyen megtörténhet, hogy a nő öngyilkos lett, a kisfiú halálát pedig vagy valamilyen betegség, vagy anyja depressziója miatti gondatlanság okozta, de mindez már spekuláció.
A dokumentumból pár életrajzi adatot is megtudunk Papp Mihályról. Gyerekkora óta önzetlenül segítette szüleit a gyereknevelésben és a háztartásban, anyja jobb keze volt. Családot is későn, 37 évesen alapított, miután mindegyik testvére kirepült a családi házból, a szülei pedig legkisebb testvéréhez költöztek, valahova külföldre.
A gyászjelentést Papp Mihály szülei (id. Papp József és Karaszka Mária) és testvérei (Papp Mária, Papp Róza és férje Csomor János, dr. Papp József, Papp Katalin és férje Major Mihály, Papp Ilona és férje Gőoseián Jakab, illetve Papp István), illetve Kehes Vetti testvérei (Kehes Anna és férje Perint Gergő és Kehes Mária, Kehes Dániel, és felesége Molnár Teréz) írták alá.
A történet szomorú, egy fiatal család tragédiája, mely mindnyájunkat megérinthet és elgondolkodtat, hogy a családunk a legfontosabb.
Riti József Attila
UI. Amennyiben ismeri valaki a szóban forgó személyeket vagy a történetet és nyilvánosságra hozná, azt megkérem tegye meg hozzászólásban vagy emailban a következő címre: info@kozlony.ro
Leave a Reply