IV. Béla király 1206-ban született, II. András és Meráni Gertrúd második gyereke volt. Egyik legnagyobb magyar uralkodó volt, az ő nevéhez fűződik Magyarország tatárjárás utáni újjáépítése. Hagyományosan őt tartják Budavár alapítójának.
1235. október 14-én koronázták meg, a Géza nagyfejedelem által alapított Szent Péter és Pál-templomban. Koronázásának helyszíne rendhagyó volt mert elődeitől eltérően nem az I. István magyar király által alapított székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában kenték fel királynak.
Uralkodásának első intézkedései közé tartozott az apja által eladományozott birtokok visszavétele, amivel gyengítette a főúrakat és megerősítette a központi hatalmat.
1237-ben megerősítette III. István kiváltságlevelét, a fehérvári jogot, amely a kialakulóban lévő városok jogalapját képezték.
1239-ben kénytelen volt apja adományainak visszavételével, mert emiatt pattanásig feszült lett a hangulat. A király helyzetét az sem segítette, hogy ugyanabban az évben befogadta a tatárok elől menekülő kunokat, akik nomád életmódjuk miatt – összetűzésekbe keveredtek a helyi nemességgel. IV. Béla azzal a céllal fogadta be a kunokat, hogy keresztény hítre térítse őket. A király döntésében az is közbejátszott, hogy a kunok komoly haderőt jelentettek.
1236-ban Juliánusz barát Ázsiába szervezett expedíciót azzal a céllal, hogy felkutassa a volgai magyarokat, akik figyelmeztették a barátot a tatárveszélyről. Juliánusz figyelmeztette IV. Bélát is. 1237-ben a tatárok levélben kérték fel a magyar királyt, hogy hódoljon be nekik, de egyik figyelmeztetést sem vette figyelembe, ugyanis a birtokok visszaszerzésére törekedtek.
A mongolok 1240 végére elérték a királyság keleti határát, de a király a veszélyt figyelembe nem véve, nem készítette fel a Kárpátok hágóit a védelemre. IV. Béla pozícióját az sem erősítette, hogy a birtokvisszavétel miatt a főurak idegenkedtek tőle. Tovább mélyítette a váltságot az a tény, hogy a magyarok a kunok vezérét, Tétényt azzal vádolták, hogy összejátszott a tatárokkal és Rákos mezején felkoncolták. A felbőszült kunok pusztítva kivonultak az országból.
1241 tavaszán a mongolok három irányból törtek be az országba. A Vereckei-hágón érkezett mongolok szétverték Tomaj Dénes nádor csapatait és pusztítva tovább vonultak a királyság belseje felé. A fiatal király nagy sereget toborzott, de elkövette azt a taktikai hibát, hogy a Sajó partján, Muhinál, a nyílt terepen vert tábort. A mongolok ezt kihasználták és április 11-én hajnalban, amikor a magyarok még aludtak megtámadták a magyar tábort. Mivel a mongolok túlerőben voltak, a magyarok menekülni kezdtek, de a táborból nem lehetett kijutni; a király és Kálmán herceg is csak a híveik segítségével tudott megmenekülni. Ugrin érsek és a templomosok nagymestere viszont meghaltak a harcok során.
A király és a családja a mongolok elől, előbb a dalmáciai Klissza várába menekültek, ahol megszületett Margit lányuk, akit szülei kétségbeesésükben felajánlották Magyarország megmentéséért az Istennek. Margit hároméves korában a domonkos apácákhoz került, a Nyulak szigetén (Margit-sziget) lévő zárdában töltötte szerzetesi éveit, amelyet apja építtetett. Nemsokkal Margit születése után IV. Béla és családja, az Adriai-tenger partján fekvő Trau várába menekült és sikertelenül próbált segítséget szerezni a pápától, a francia királytól és a német-római császártól.
A muhi csata után, 1241 nyarán a mongolok elfoglalták Pestet és hatalmas mészárlást rendeztek, majd elfoglalták a Dunától északra és keletre lévő országrészeket, csak néhány megerősített vár és erődítmény állt ellen. Közben a Kádán, illetve Büdzsek és Borundaj által irányított déli szárnyak sorra vették be Erdély várait, többek között Radnát, Kolozsvárt és Nagyváradot. 1241 telén a mongolok kézre akarták keríteni az uralkodót, de nem jártak sikerrel. 1242 tavaszán Kádán kán és a mongolok nekiláttak Trau várának ostromának, de hirtelen visszavonultak és kivonultak az országból, egy romba döntött országot hagyva hátra. A mongolok hirtelen kivonulásának oka mai napig ismeretlen, a legelfogadottabb elképzelés szerint Batu kán, Nagy Ögödej mongol nagykán halála miatt a sietett a kánválasztásra, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos harcokban.
Az 1241-1242-es nagy mongol invázió ráébresztette a királyt arra, hogy a magyar hadsereg képtelen megvédeni az országot és reformokra van szükség. A mongolok kivonulása után IV. Béla szakított korábbi politikájával és az ország újjáépítésébe kezdett.
IV. Béla rájött, hogy a nehézlovasság sikeresen tudott védekezni a mongolok ellen, ezért a király arra kötelezte a városokat, hogy meghatározott számú lovagot állítsanak ki háború esetén. Ugyancsak védelmi célokat szolgált a kunok visszatelepítése az országba.
Mivel a lakosság 50%-a elpusztult a király külföldi telepeseket hívott be az országba. 1247-ben a johannita lovagrendnek adományozta a Szörénységet, Kunországot, valamint a Barcaság egy részét, cserébe viszont kővárakat kellett építeniük és benépesíteni a nekik juttatott területeket. Mivel a johanniták nem tartották be szerződést a király még 1260 előtt felbontotta azt.
A hadászati reform másik része a várépítés volt, a földvárak helyett kővárak építésébe kezdett, mert a várépítés a király hatáskörébe tartozott. Mivel egymaga nem tudott megküzdeni a várépítés terhével ezt a feladatot megosztotta a főurakkal.
1252 júniusában hadjáratot vezetett Ausztriába, hogy a hercegség élére segítse szövetségesének, a halicsi fejedelemnek fiát, Romant. 1253 nyarán pedig IV. Béla király, István herceg, valamint orosz és lengyel szövetségeseik Morvaországban hadakoztak Premysl Ottokár ellen.
Erdély élére állított István herceg 1262-ben elérte az, hogy a király egészen a Duna vonaláig kiterjessze felségterületét, majd felvette az ifjabb király címet, ami nem tetszett a királynak. IV. Béla büntetni akarta fia önállósodását és 1264 nyarán hadjáratot indított ellene. A támadás felkészületlenül érte István herceget, aki családjával együtt Feketehalom várába vonult vissza. István hívei segítségével hadsereget toborzott és megfordította a háború kimenetelét. Fokozatosan kiszorította Béla hadait a keleti országrészből; a döntő ütközetet pedig 1265 márciusának elején vívták Isaszegnél. Győzelme után István megállt mert nem akarta elűzni apját a trónról. Békét kötöttek és IV. Béla kénytelen volt visszaadni fiának a teljes keleti országrészt.
IV. Bélának 1270. május 3-án bekövetkezett halála után fia, István lett a király, V. István néven. Holttestét az esztergomi ferencesek templomába temették, családjával együtt.
Az írás megjelent az Iskolai Történelmi Magazin augusztusi számában. A lapszám elolvasható az alábbi linkre kattintva:
Leave a Reply