I. (Fehér) András. Vazul második fia volt, 1015 körül született. 1031-ben, Imre herceg halála után András apja, Vazul sikertelen merényletet tervezett I. István ellen, ezért a király megvakította, András, Béla és Levente pedig Lengyelországba menekült. A lengyel udvarban csak Béla maradt. András és Levente pedig a Kijevi Ruszba utaztak. 1038 körül András feleségül vette Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem lányát Anasztáziát és ortodox hitben megkeresztelkedett. A keresztség következtében az András nevet kapta, ősi pogány neve feledésbe merült, nem említik a krónikák sem.
1045-ben Orseolo Péter ellen két összeesküvést is szerveztek. Az elsőt, amit Viska, Boja és Bonyha vezetett elárulták, résztvevőit pedig kivégezték. A másik összeesküvés, amit Gellért püspök vezetett, pedig már sikeresebb volt. Gellért püspök hívására András és Levente 1046-ban, utána pedig, 1048-ban Béla is hazajöttek az országba. Ezzel egyidőben Vata vezetésével egy pogánylázadás is kitőrt Magyarországon, melynek az volt a célja, hogy visszaállítsa Magyarországon a pogány szertartások tiszteletét. Taktikai okok miatt beleegyezett a pogány szertartások visszaállításába.
1046-ban a legnagyobbik Vazul fiú, Levente tisztázatlan körülmények között meghalt. Az év végén a még életben lévő három püspök Székesfehérváron királlyá koronázta I. Andrást. Királlyá koronázása után megkezdte a pogányság felszámolását – 1047 elejére helyreállt az ország egysége – ő pedig Szent István elvei és rendelkezései alapján kormányozott.
I. András következő lépése az volt, hogy III. Henrik német-római császárral békét kössön. Mivel nem volt hajlandó a hűbérese lenni felkészült a háborúra. 1048-ban hazahívta Bélát, akinek az ország keleti részén egy hercegséget hozott létre, majd megtette fővezérnek.
III. Henrik támadására nem sokat kellett várni. Ez 1050-ben következett be, amikor nagy sereggel indult Magyarország ellen. A magyar király, a hatékony védelem miatt a felperszelt föld taktikáját alkalmazta és elérte azt, hogy III. Henrik csapatai visszaforduljanak Regensburgba.
A német császár nem adta fel tervét és 1051-ben újabb hadjáratott indított Magyarország ellen. Az első ütközetre Pozsonyban kerül sor, ahol Búvár Kund (eredeti nevén Zotmund) a német hajók alá úszott és megfúrta őket, így a csata a magyarok győzelmével ért véget.
1053-ban I. András és III. Henrik béketárgyalásokat kezdeményeztek, de mivel a németek területeket és pénzt követeltek, a tárgyalások megszakadtak.
1055-ben András király alapította a tihanyi apátságot, melynek 1055-ben kelt melynek alapítólevelében találhatóak a magyar nyelv első összefüggő emlékei, a „Feheruuaru rea meneh hodu utu rea” (Fehérvárra menő hadi útra) frázis. 1056. október 5-én meghalt III. Henrik német–római császár. Utóda az alig hatéves fia, IV. Henrik lett. 1058. szeptemberében IV. Henrik német király és I. András magyar király békét kötöttek és I. András fiát, Salamont eljegyezték IV. Henrik testvérével, Judittal. 1058 körül I. András királlyá koronáztatta a még gyermek Salamont. A lépés következtében Béla herceg és I. András viszonya megromlott, mert Béla herceg a koronára pályázott. Ehhez az is hozzájátszott, hogy 1048-ban, amikor Béla hazaköltözött, I. Andrásnak nem volt még fia és Bélának ígérte a trónt.
1059-ben a beteg király Tiszavárkonyba hívatta testvérét, és felkínálta neki választásra a koronát és a kardot. A korona a királyságot, a kard pedig a hercegséget jelentette. Béla egyik híve, Miklós ispán megsúgta neki, hogy ha kedves az élete, választása a kardra esik. Béla megértette, hogy veszélyben az élete és a kardot választotta.
A fenti eset után Béla Lengyelországba ment, ahol hadsereget verbuvált és András ellen fordult, aki felett győzelmet aratott. „Az András királlyal levő magyarok látván, hogy Béláé a győzelem, elhagyták András királyt, és átálltak Béla herceghez. András király Németország felé futott, de el nem menekülhetett; a mosoni kapunál ugyanis elfogták. És mivel a Bakony erdőjében Zirc nevű udvarházában gondatlanul tartották, meghalt. Szent Ányos hitvalló monostorában temették el, melyet ez a király alapított Tihanyban, a Balaton tavánál.” (Kálti Márk: Képes Krónika, 1360)
A mosoni csata után a beteg András testvére fogságába került, ahol rövidesen meg is halt. A király halála után őzvegye és gyerekei elmenekültek, Bélát pedig királynak. koronáztak.
I. (Bajnok) Béla. Ő volt a Vazul fiuk közül a legkisebb, születési ideje ismeretlen, de több történész 1016-t említi meg születési évének. Apja megvakításakor, testvéreivel együtt ő is menekülni kényszerült. Lengyelországban telepedet le, ahol feleségül vette Piast Richezát, aki a Piast-házból származó lengyel fejedelmi hercegnő volt.
I. András hívására 1048-ban hazaköltözött és a magyar csapatok fővezére lett. 1060-ban, testvére halála után királlyá koronázták, majd támogatta a kereszténységet, a művelődést, az ipart és a kereskedelmet.
1061-ben összehívta az országgyűlést, azzal a céllal, hogy megszilárdítsa hatalmát. Ezen az országgyűlésen Vata fia János csapatai élén Székesfehérvár falai alá jött és követelte a pogány szertartások visszaállítását. I. Béla három napi haladékot kért, majd katonái segítségével szétverte a tömeget.
I. Béla hajlandó lett volna kibékülni a trónt igénylő Salamonnal (I. András nagyobbik fia), de mivel IV. Henrik német-római császár fegyverrel akart megszerezni Salamon számára a magyar trónt.
A német veszély miatt, I. Béla király, 1063-ban Dömösre hívta össze az országgyűlést, de itt a királyra rászakadt a trón és súlyosan megsérült, majd pár nappal később belehalt sérüléseibe. Halála után fiai Lengyelországba menekültek, a király pedig I. Salamon (I. András fia) lett.
Az írás megjelent az Iskolai Történelmi Magazin augusztusi számában. A lapszám elolvasható az alábbi linkre kattintva:
Leave a Reply