Nagypéntek Szamosújváron

Nagypénteken, melynek megemlékezés egészen a 4. századig húzódik vissza, Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Mint minden közösségben, Szamosújváron is kelőképpen megemlékeztek róla

Szongott Kristóf szerint „nincs közöttünk talán egyetlen egy is (az ágyban fekvő betegek kivételével), ki nagypénteken”[1] el ne ment volna templomba, hogy végig járja a kereszt útját. A körmenet végén a „Megváltót siralmas keleti énekek zengezedése közt sírba helyezték”[2] ami a Joachim von Sandrart festmény (Krisztus levétele a keresztről) alatt van.   Ezen a napon az Üdvőzitő jelképes sírjánál „térden állva buzgón” imádkoztak, 19:00 órakor pedig részt vettek „az Oltáriszentség betétele alkalmával elvégzendő ájtatosságokban.”[3]

A keresztút után a főtéri nagytemplomból a hívek elmentek a Salamon templomba, majd pedig a Víz-utcán lévő Ferences-rendi és mindegyikben imádkoztak.

A szamosújvári örményeknél a nagypénteki ebéd elmaradhatatlan fogása a mákos leves. Receptje: „A mákot vízben megáztatják, fakanállal jól eldörzsölik s főtt mézzel összekavarják, azután pirított kenderkóckákra öntik.”[4]

Nagypénteki szokások a Kárpát-medencéből

Mint minden egyházi ünnephez, nagypéntekhez is különböző népszokások kapcsolódnak. A nagypénteki szokások között vannak olyanok melyeket a kereszténység előtti időkből örököltük, ilyen a hajnali fürdőzés is, amikor a fiatalok tömegesen mentek a patakra és a víz folyásirányával ellentétesen álltak, majd pedig a hideg vízben megfürödtek. Azért mosakodtak ilyenkor a patak vízében mert a hiedelem szerint akkor egész évben egészségesek lesznek.

Vízzel kapcsolatos nagypénteki szokások a Székelyföldön is voltak. Éjfélkor lementek a patakra és vizet mertek, amivel meglocsolták az istállót, az állatokat, a házat, majd ittak belőle, hogy a bajt és a rontást lemossák.

Régi szokás szerint nagypénteken tilos volt a munka és kötelező volt a gyász. Ezen a napon, az egyetlen megengedett munka a tojásfestés volt. Továbbá kötelező volt a böjt (amit ezen a napon a reformátusok is tartanak, bár az egyház nem írja elő), a gyász és a templomba járás. Sok helyen főzni sem főztek, mert a tűzgyújtást munkának tartották.

Riti József Attila

[1] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája, III. kötet, Szamosújvár, 1901, 236. o

[2] UO

[3] UO

[4] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája, IV. kötet, Szamosújvár, 1903, 82. o

A képen székesegyházban lévő Krisztus levétele a keresztről melyet Joachim von Sandrart festett és korábban, tévesen, Rubensnek neveztek. Fotó: Riti József Attila – hivatalos