Szamosújvár a világ közepe, ezt mindenki jól tudja, pláné az, aki Szamosújvárott lakik. Az idők folyamán császárok, írok, költők megfordultak városunkban. Járt itt II. József, I Ferenc, de még I. Ferenc József is, továbbá pár óra erejéig megpihent és körbenézett Petőfi Sándor, de Jókai Mór is járt itt, aki meglátogatta a fegyenctelepet is, Jókai látógatásairól szól jelen cikkünk.
Jókai Mór több alkalommal is járt Szamosújvárott, először 1853. június 10-én, tudhatjuk meg a Budapesti Hírlap tudósításából, mely leírja, hogy városunkban szívesen látott vendég volt.
Másodjára 1876. augusztus 10-án járt itt, amikor meglátogatta a fegyenctelepet. Erről a látogatásáról írt is A szamosújvári fegyenctelep című írásában, mely megjelent az Útleírások című kötetében. Ugyanabban ír a szentbenedeki látógatásáról is, A szent-benedeki várkastély címmel. Látogatására ünnepi vacsorát szervezett számára a szamosújvári polgármester, melyen jelen voltak a városi elöljárók és értelmiségiek is.
Szamosújvári látogatása egy hosszabb erdélyi körút volt, amikor meglátogatta még Torockót, Tordát, Kolozsvárt, Dést, Koltót, Nagybányát és Szatmárt is.
Monográfiájában Szongott nem említette meg Jókai Mór egyik látogatását sem, valószínűleg nem tartotta lényegesnek.
A fegyenctelepet 1873-ban látogatta meg gróf Teleki Sándorral („a vad gróf”) együtt, aki az író barátja volt. Érkezésükkor, Nagyberivói Boér János igazgató (1868 és 1876 között töltötte be a tisztséget) hiányában, Nuricsán József ellenőr (1866 és 1882 között töltötte be a tisztséget) fogadta őket.
Jókai leírásából (A szamosújvári fegyenctelep) megtudjuk, hogy a 1873-ban 766 elitélt volt a várban, akik mind dolgoznak: „A fogház egy gyártelep, minden börtön egy műhely. S az elítéltek igen jó munkások. Vannak közöttük, akik havonként nyolcvan forintot megkeresnek; a legkisebb kereset havonként tizenhat forint. Annak kétharmadát az állam kapja a fegyencek ellátása fejében, egyharmadát félreteszik a fegyenc számára, s mikor fogsága véget ér, kezébe adják; és ezenkívül kezébe adtak egy kézművességet, amivel a kenyerét becsülettel megkeresheti jövőre kint a nagyvilágban.”[1]
Nagy írónk látogatásakor a földszinten többnyire asztalosműhely volt, az első emeleten pedig a hálótermek. A második emeleten voltak a: „a pokrócgyár, itt a szalmafonó-, szabó- és csizmadiaműhelyek”[2], aholJókai elcsodálkozott a készített termékek minőségén: „Láttam ott oly finom hölgytopánokat elkészítve, melyek bármely fővárosi gyártmánnyal kiállják a versenyt”[3]. A börtön egy másik szárnyában pedig korház, gyógyszertár és laboratórium működött.
A szabóműhelybe érve Jókai szóba elegyedett a fegyencekkel, így Rózsa Sándorral is, a híres betyárral is, aki akkortájt töltötte büntetését a szamosújvári börtönben és szabójóként dolgozott a műhelyben: „Valamikor láttam ezt az embert; de akkor a szabadsághős nimbusa vette körül; amit ő aztán a vasútfelszaggatással, az árvíz közé szorult Návay-család agyonkínzásával s más aljas gonosztettekkel egészen lekoptatott magáról: nehéz volt most ráismernem. E teremben csupán szabók voltak. Rózsa Sándor is szabólegény most. Blouse-nak való vásznat szabott nagy ollóval. Egyenesen álló, de szikár termete, tojásdad metszésű szelíd arca s őszinte nézésű kék szemei nem árulják el benne a puszták hajdani rém hősét.”[4]
Rózsa Sándor találkozása meglepte az írót, hiszen egy szelíd, megtört, de büszke vérfit látott, aki már nem volt a puszták réme, mint ahogy a fenti idézetben olvashattuk.
Rózsa Sándoron kívül egy másik rettegett betyár is Szamosújváron raboskodott annakidején, Farkas Béni, akiről azt tartották, hogy a legzseniálisabb zsidó betyár egész Európában és aki több börtönből megszökött már, ezért őt szigorúbban őriztek mind bárki mást. Vele nem beszélt Jókai (nyilván azért is, mert őt nem ismerte személyesen, mint Rózsa Sándort), de a kővetkezőket írta róla: „Közeledtünkre bal kezét mellére nyomja, csak jóbbjával hajtva a gépet, s hunyászkodva összegörnyed. Még most is ravasz. Gondolja, észre fogják venni az idegenek, hogy a gyapjúpor a mellére száll, s szenved miatta, s megsajnálják érte. De arckifejezése tökéletes fenevadé. Az a lenyomott, befelé hajló homlok, az a feszült, vörös arcbőr a kiülő pofacsontokon, az előrenyomuló áll s az a leírhatatlan hiénai sóvárgás a kaján szemekben: egész szörnyeteg lelkét tükrözik vissza.
Már innen is megkísérté kitörni; de mindjárt a kezdetén rajtavesztett, s most még jobban őrzik. Olyan magánbörtöne van, melyből még a falon át a kocogtatással sem értekezhetik fogolytársaival éjszaka.”[5]
Jókai a konyha minőségét is méltatta, az ételt jóízűnek találta, mint ahogyan az Útileírásban be is számol róla az olvasónak: „A kolosszális tűzhelyen, mely olyan, mint Vulcán műhelye, titáni üstökben fő a rántott leves csipedettel, és a zöldpaszuly főzelék; amit azután óriási kádakba mérnek ki, s úgy osztanak szét tányérokba. Igen jó ízű volt mind a kettő. A kenyérről pedig, amiből minden fegyenc egy egész cipót kap egy napra, elmondhatjuk, hogy olyat más országban csak a hercegek esznek, mikor nevük napja van.”[6]
Látogatásának utolsó állomása a kápolna, melyből minden felekezet számára volt egy. Az író kiemeli a katolikus kápolnát, melyet 1822-ben festette egy fegyenc, Nivetti Péter.
Jókaira nagy benyomást keltett a fegyintézet, mely szerinte „egy európai, sőt amerikai színvonalon álló intézet.”[7]. Az intézet az író későbbi munkáiban is szerepel valamilyen formában, mint például a Damokosok című regényében.
Végkövetkeztetésként megemlíthető, hogy érdemes Jókait olvasni, pontosabban azokat a műveit is érdemes elolvasni, melyeket kevésbé, vagy egyeltalán nem ismerünk, mint például a fentebb említett Damokosok regényt vagy egyéb írásit.
Riti József Attila
Jókai Mór – A szamosújvári fegyenctelep című írása elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://mek.oszk.hu/00800/00836/html/jokai51.htm
[1] JÓKAI MÓR – Útleírások, A szamosújvári fegyenctelep
[2] UO
[3] UO
[4] UO
[5] UO
[6] UO
[7] UO
Leave a Reply