Gabányi János 1910. április 7-én született Szamosújváron. Történelemtanár, helytörténész és újságíró volt. Egész életét szülővárosában élte le, itt tanított és alkotott.
Elemi iskolát szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban tanult. Az érettségi után Bukarestben kezdte el egyetemi tanulmányait, de 1940-ben, Kolozsvárt szerzett földrajz–történelem és magyar irodalom szakos tanári diplomát Egyetemi évei után Szamosújváron lett középiskolai tanár, 1972-ben vonult nyugdíjba. Gabányi tanár úr alkotó munkásságáról a következőképpen ír a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon:
„Helyi, kolozsvári és bukaresti lapok munkatársa. Szamosújvári népszokásokat mutatott be az Ethnographia-Népéletben (Bp. 1938/1–2), a Makkai Ödön–Nagy Ödön Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez c. gyűjteményes kötetben (ETF 103) s a Volly István Erdélyi karácsonyi játékok c. kötetben (Bp. 1940). Helytörténeti anyagából kiválik Szongott Kristófnak, a helybeli Armenia c. örmény–magyar folyóirat szerkesztőjének életrajza (klny. a szamosújvári áll. gimnázium 1942–43-as évkönyvéből).”
Munkái közé sorolhatók a Szamosújvári Állami Főgimnázium évkönyvei, illetve A szamosújvári örmény katolikus temető című műve (1957-1962), ami halála után jelent meg Budaőrsön.
Gabányi János, aki a XX. század egyik legnagyobb helytörténésze volt, élete végéig aktív volt, gyűjtötte az anyagokat. 1996. május 6-án szólította magához a Teremtő és szegényebb lett vele Szamosújvár és a magyarság.
Gyerekkoromban volt alkalmam megismerni, mert nagymamám szomszédságában lakott. Többször jártam nála és minden alkalommal izgalmas történeteket mesélt nekem. Igazi mesélőnek tartottam akkor. Nagyobb fejjel sajnos nem volt alkalmam megismerni, 15 éves voltam amikor meghalt, de volt tanítványai, barátai, szomszédjai, kartársai emlékezetén keresztül, valamint írásaiból kirajzolódik számomra igazi természete. Az az érzésem, hogy nagyon jól ismertem, igazi nagyapófigura lett számomra. Életpályája inspiráló számomra és feltett szándékom, hogy a lehető legtöbbet megtudjak róla, hogy történészként (és talán utódaként) méltó emléket állíthassak neki.
A továbbiakban megpróbáltam olyan embereket megszólaltatni, akik közelebbről ismerték Gabányi bácsit.
Balázs Bécsi Attila, történelem tanár és történész:
Gabányi János tanár úrral 1990-ben ismerkedtem meg, amikor idekerültem mind történelemtanár a Petru Maior Líceumba és később a 2-es számú általános iskolában is. Lengyel Marika néni vitt el hozzá. Ő akkor már nyugdíjas volt és bemutatott neki, mint történelemtanár, aki a következő években vállalja ezeknek a tantárgyaknak az oktatását.
Gabányi bácsi az igazi régimódi, régivágású, nyitott pedagógus volt. Én úgy láttam, hogy látott bennem valami valamit, mivelhogy kezdettől fogva maga mellé fogadott, sőt barátjának tekintett, a korkülönbségtől függetlenül és kezdettől fogva úgymond bedobott a mély vízben.
Ő nemcsak egy kitűnő pedagógus volt, a szakmájában egy nagyon jó történelem tanár, hanem ő kezdettől fogva közösségért is dolgozott, tehát ez a része, hogy én is a közösséggel foglalkozok nem csak tanítok, szerintem ez az, ami megfogta őt, hogy ennyire a bizalmába avatott. Hát ő szerintem Szamosújvár huszadik század legjobb helytörténésze volt és az a hatalmas tudása, amit ő birtokolt a város erejéről, személyiségeiről, történetéről azt hiszem, hogy annak közelébe sem járok. Megpróbálta átadni, amit lehetett, egyrészt a napi sétáinkkal, hetente egyszer találkoztunk és végig sétáltuk a várost és sorba vettük az utcákat és akkor minden utcáról volt, amiről meséljen. Sőt volt alkalom amikor egy-egy utcát nem is tudtunk egy alkalommal besétálni annyi mesélni, mondanivalója volt minden épületről. Tehát egyrészt ez, másrészt pedig a szakkönyveit, szakkönyveihez a dokumentumaihoz tudtam hozzáférni. Harmadrészt pedig, azt hiszem 1991-ben, csatlakoztunk a Szamosmente laphoz, amit Désen indított Máté Kálmán történelem tanár, akkor kezdettől fogva közösen közöltünk és cseréltük ki a dokumentumainkat. Hát ő inkább helytörténeti jellegű anyagokat tudott közölni, én bíztattam, begépeltem, vittem az anyagokat, amit ő kézírással leírt.
Ami megragadott nála az, hogy állandóan jegyzetelt, állandóan cédulázott és minden beírható felületet beírt. Tehát neki nem volt olyan, hogy üres papírlap. Ha egy papírlap szélén volt egy üres szél azt is oldalt szépen beírta. Sokszor gondolom manapság is, amikor így pazaroljuk az íveket, hogy szegény Gabányi bácsi hogyan vigyázott csak a papírra is.
Végül is miután elment közülünk akkor a fia vette át a hagyatékát. Én akkor úgy értettem, hogy Lengyel Marika néninek még azt mondta, hogy szeretné, ha a dokumentumok egy részét átadni nekem, hogy véglegesítsük és esetleg kiadjuk ezeket az anyagokat. Hát ez végül is akkor az ifjabb Gabányi Jánoshoz került, aki átvette és elvitte Magyarországra ezeket a dokumentumokat. Végül is szerintem, ha elő nem kerülnek ezek a dokumentumok akkor Gabányi bácsinak a hagyatéka az eddig megjelent kiadványok, cikkek, amiket ő írt és jegyzett és másrészt ami megmaradt bennünk utódaiban.
Ő tényleg egy igazi helytörténész volt, egy nagyon jó ember és nyitott, igazi pedagógus úgy szólna.
Nagy (született Riti) Mária:
Osztályfőnököm volt, hatodik osztálytól egészen tízedikig tanított (11-től románul tanultuk a történelmet). Remek tanár és történész volt. Órán tanárunk, szüneten barátunk volt. Sokat tanított nekünk a városról és a magyarságról. Mindig, amikor maradt pár perc szabadidőnk az órán mindig mesélt valami érdekeset. Sokat sétáltunk vele a városban, minden épülethez volt valami hozzáfűznivalója.
Diákjai családjával is tartotta a kapcsolatot, hazajárt megismerkedni a szülőkkel, nálunk is járt Szépkenyerűszentmártonban egy alkalommal.
Tamás Katalin
Osztalyfőnököm volt! Tiszteltük es szerettük! Román nyelv és matematikán kívúl mindent tanított, helyttesítette a hiányzó tanárokat! Ha valaki beleszólt az óran, azt mondta: „köpj az apád tányérjaba! Sok szép emléket fel tudnék sorolni! Nyugodjon bekeben!
Riti József Attila
A cikk szerepel az Iskolai Történelmi Magazin legutolsó számában. Olvssák/olvassátok a magazint is, a linkre kattintva:
Leave a Reply