Kategória Helytörténet

Szamosújvár története Erdély egyik legkülönlegesebb fejezete, amely az örmény telepesek érkezésével kezdődött a 18. században. A város Armenopolis néven vált ismertté, és rövid idő alatt jelentős kereskedelmi és kulturális központtá fejlődött. Ebben a kategóriában Szamosújvár múltjának fontos eseményeit, épületeit és hagyományait mutatjuk be.

Besztercei-Becski Zalán – A kommunizmus története Magyarországon

Az első világháború végén felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, majd kitört az őszirózsás forradalom és kikiáltották az első köztársaságot.             1919. március 21-én Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista vezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Hatalomra kerülésük után intézményesítették az erőszakot és…

Olvasd továbbBesztercei-Becski Zalán – A kommunizmus története Magyarországon

Juhos Bálint – A kommunizmusról kérdeztem dédmamámat

A kommunizmusról kérdeztem dédmamámat, Kovács (Mánya) Johannát, aki 1936-ban született. Az őáltala mondottakat összefoglaltam össze az alábbiakban. „Gyermekként nem úgy éltük át a vakációkat, mint ti most. Össze kellett szedjük a búzakalászokat miután arattak, hogy nehogy valami kárba vesszen. Iskolaidőben…

Olvasd továbbJuhos Bálint – A kommunizmusról kérdeztem dédmamámat

A Szovjetunió

Lakatos Andrea  Az Szovjetunió megalakulása             Az első világháború ideje alatt Oroszországban kitört a forradalom az akkori uralkodó, II. Miklós cár ellen, aki ezek után lemondott pozíciójáról.             1917. november 7-én Lenin vezetésével a bolsevikok átvették a hatalmat, majd kitört…

Olvasd továbbA Szovjetunió

Isten hozott

Isten hozott mindenkit az Iskolai Történelmi Magazin blogára. Az Iskolai Történelmi Magazin a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum történelem klubjának lapja. A blog a magazin mellett egyébb cikkeket és bejegyzéseket is tartalmaz majd. A lap első számát letölthetik/letölthetitek a hivatkozásra…

Olvasd továbbIsten hozott