Nemsokkal a táncházmozgalom születése után, 1977 februárjában, megszületett az erdélyi táncház. A pontos dátum nem ismert, csak annyit tudhatunk meg a Könczei Csongor által szerkesztett A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977-1990) című kötetből, hogy egy csütörtöki napon: „a táncház 1977 februárjának egyik csütörtökjén nyílt meg…”
Az első táncházakat a Bábszínház klubtermében, a Dákművelődési ház tánctermében, majd pedig egy rövid ideig a Vasas Otthonban tartották, ahol a Bodzafa együttes muzsikált. Az együttes tagjai Székely József (hegedű), Szepi Dezső (kontra) és Könczei Árpád (cselló) voltak. Kezdetben főleg mezőségi és széki táncrendeket húztak. A zenekarnak a kezdetektől fogva volt énekesnője is, Panek Kati színművésznő személyében, aki többek között balladákat hozott a közönség elé.
A Bodzafa zenekar tagjai nem csak egyszerű zenészek voltak, ugyanis Kolozs megye falvaiban gyűjtötték az autentikus folklórt. A városi táncház alakításának ötlete, mint közművelődési forma annak következtében született, hogy Széken jártak, az ottani táncházban. A későbbiekben a táncházak helyszíne a monostori kultúrotthon lett, az intézmény vezetőinek jóindulatából.
A Kolozsvárról indult táncházmozgalom lassan elterjed Erdély más településeire is. 1977 szeptemberében már Csíkszeredában is működött, majd pedig Marásvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is megalakult.
1978. május 5-én egy második táncház is nyílt Kolozsváron, a Vasutas (CFR) klubban, ahol más tájegységek táncait is lehetett tanulni, elsőként gyimesit. Ebben a táncházban, a már említett Bodzafa mellett, az Ördögszekér és a Harmat együttesek is zenéltek. A Vasutas-klubban szervezett táncházakban a gyimesi táncok betanításához besegítettek Kallós Zoltán és Beke György is.
1978. szeptember 23. és 24. között Székelyudvarhelyen megszervezték az első találkozót is, ahol a táncház-zenekarok mellett mérai, széki, visai, magyarszováti és más, az erdélyi magyar néptánc szempontjából jelentős falvak táncosai is részt vettek. A hetvenes évek végén az Electrecord bukaresti hanglemezház kihasználta a mozgalom népszerűségét és több táncházlemezt jelentettet meg. A táncház népszerűségének növekedésében fontos szerepet játszott a román televízió (TVR) magyar adása által, 1977-től közvetített Kaláka nevű műsora is.
Kolozsvár 1981-től kezdődően a gyerekek számára is szerveztek táncházat, „aprók tánca” néven.
Az egyre nagyobb népszerűség miatt a román államapparátus szemébe gyanússá vált a mozgalmon, így a nyolcvanas évek derekán betiltották, de titokban több helyen szerveztek kisebb táncházakat.
Az 1989-es rendszerváltozás után azonban, 1990 januárjában, a monostori kultúrotthonban újraindult a táncházmozgalom. A táncháznak akkora sikere lett, hogy már rögtön az elején zsúfoltságig megtelt a terem, hogy táncolni is alig volt hely.
A rendszerváltás után nemsokkal, a táncházmozgalom újra elterjedt Erdély-szerte így Szamosújváron is, ahol 1992-ben megalakult a Kaláka néptáncegyüttes, majd 1993-ban a Téka Alapítvány, melynek célja a közművelődés, oktatás, ifjúság- és közösségfejlesztés a mezőségi szórványban.
Napjainkban a táncház nemzetközi mozgalommá nőte ki magát. A világ minden pontján művelik, 2011. november 25-én pedig az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága felvette a „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterébe a táncház módszerért, amely a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje.
Riti József Attila
Bibliográfia:
- Könczei Csongor (szerkesztő): A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája (1977-1990) – I. kötet
- Könczei Csongor (szerkesztő): A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája (1990-2017) – II. kötet
Leave a Reply