A szamosújvári örmények 1700 körül telepedtek le az I. Lipót császártól haszonbérbe kapott szamosújvári uradalomra, ahol megalapították Armenopolist, a későbbi Szamosújvár városát. Kezdetben, a városalapítás előtt az örmények egy része a vár melletti Kandia faluban, más része pedig a felparcellázott és megvásárolt telkeken felállított ideiglenes fa illetve ponyvaházakban lakott.
A szamosújvári örmények számára már a letelepedéskor fontos volt a lelkek ápolása, emiatt pár évtízedig, a Kandia falu, vár melletti templomát használták.
1723-ban, a mostani Főtér közelében elkészült a Simai Salamon által felépíttetett templom, amit Gyümölcsosztó boldogasszony tiszteletére szenteltek fel, emiatt a korábban használt, Kandia faluban lévő templomot nem használták többet és az enyészetbe veszett. Jelen pillanatban, a vár melletti templom helyett található az örmény-katolikus temető, amit 1808-ban nyitottak meg.
A szamosújvári örmény közösség aktívan bekapcsolódott az 1848-1849-es eseményekben is. Különböző forradalmi tanácsok jöttek létre és több népgyűlést is szerveztek. Kiss Ernő, Ornstein József, Czetz János, Adler Severin és Hermánn János is aktívan kivették részüket a harcokból. 1848 augusztusában önkéntesekből toborzott honvédséget is felállítottak a városban.
A XX. század elején megkezdődött az örmény közösség hanyatlása. 1910-ben az örmény-katolikus egyháznak már csak 1100 híve volt. A világháború okozta változások következtében a létszám tovább csökkent.
Az 1915-1917 között az Oszmán Birodalomban, az ifjútörök kormány uralma alatt több százezer örményt mészároltak le. A tudományos körökben elfogadott nézet szerint mintegy 800 ezer örmény veszítette el életét.[1] Az örmény genocídium következtében több százezer ember menekülni kényszerült. Ezek közül 15-20 örmény család telepedett le Szamosújvárra, ahol lassan beleolvadtak a helyi magyar-örmény közösségbe.
Az I. világháborút lezáró trianoni békediktátum által kimondott határmódosítás következtében a szamosújvári örmények is román közigazgatás alá kerültek. Mindezek ellenére a hagyományos örmény intézmények, mint például a fiú és leányárvaházak, a szegények háza és a korház, örmény elemi iskola még működtek, de csökkentett létszámmal. Az említett intézményeket az 1948-as államosítás szüntette meg.
1933. május 3-án a Keleti Újság riportot közölt a szamosújvári örményekről és megállapították, hogy az örmények létszáma apad. A cikk közlésének időpontjában alig 700 örmény lakik a városban. 20 év alatt körülbelül 30-40% arányban csökkent létszámuk. A riportból az is kiderült, hogy a népírtás elől menekülő örmények is magyarosodnak el.[2]
1948-ban a szamosújvári magyar-örmények létrehozták az Örmény Front szamosújvári fiokszervezetét, melynek székháza a Főtér közelében volt, Násh Ernő házában. Annak ellenére, hogy részben alárendeltje volt a Munkáspártnak, a szervezet célja az volt, hogy megőrizze és elmélyítse a helyi magyar-örmények örmény identitásukat. A helyi szervezet 36 tagja Martaian Harutiant választották meg titkárnak.
Az Örmény Front egészen 1953-as feloszlásáig működött. Több kulturális és oktató tevékenységet szervezett. Táncos estéket, filmvetítéseket rendeztek, amin részt vett a város magyarsága és az őket képviselő Magyar Népi Szövetség is. 1949-ben pedig pár hónapig örmény nyelvi tanfolyamot is szerveztek a diákok számára.[3]
A szamosújvári örmények és magyar-örmények legfontosabb ünnepe a Világosító Szent Gergely napja, melyet minden év júniusában ünnepeltek meg. Ez az ünnep a közösség egyik lefontosabb összetartó ereje, amely mindmáig őrzi vallási, kulturális és kulináris hagyományait, annak ellenére, hogy a magyar-örmény közösség létszáma nagyon alacsony és már senki sem beszéli az örmény nyelvet a városban.
[1] FLESCH, ISTVÁN: Kurd kérdés, örmény kérdés, A Török Köztársaság története, Tudástár. Corvina, Budapest, 2007, 141-151. o.
[2] Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja, http://www.edrc.ro/docs/docs/armenii/025-133.pdf, letöltve 2018. augusztus 9-én
[3] Uo.
Leave a Reply