Farsang az örmény városban

A szamosújvári örmények nem csak dolgoztak, hanem szórakoztak is. Minden alkalmat megragadtak arra, hogy szórakozhassanak, ilyen volt a farsang is.

A városi tanács rendeletben szabályozta, hogy melyik az az időszak, amikor be volt tiltva a tánc és a mulatozás:

„Egész nagyböjt és egész advent alatt. Húsvét, pünkösd és karácsony első napján, Nagyboldogasszony napján.” 

Szongott Kristóf: Szamosújvár szabad királyi város monográfiája

A szamosújvári farsang eredete

Farsangi mulatságot már a városalapítás utáni időkben is szerveztek. Szongott Kristóf, Szamosújvár szabad királyi város monográfiája című munkájának, IV. kötetében két részre osztotta a farsangi mulatságokat, mérföldkőnek az 1848-as évet emelte ki.            

Az 1848 előtti években, a farsangi időszakban hetente (két helyszínen is) szerveztek bálokat, melyekre egyszerűen öltöztek, a fényűzés és a pompa minden jelét kerülték. A bálok ingyenesek voltak, a résztvevők számára. A zenészeket és a tanács által kiállított biztost (melynek szerepe a rend biztosítása volt) a bál szervezői fizették. A bálon elfogyasztott vacsora sem került pénzbe, mert

„vitt mindenki haz onnan kosarakkal: kalácsot, sültet, tésztát, csemegét, gyümölcsöt, bort. . . A rokonok, ismerősek, szomszédok összecsapták vacsorájukat. Sokkal különb, jobb és ízletesebb vacsorát fogyasztottak akkor, mint milyent kapunk ma drága pénzért.” 

SZONGOTT KRISTÓF: SZAMOSÚJVÁR SZABAD KIRÁLYI VÁROS MONOGRÁFIÁJA

A szamosújvári farsang 1848 után

Az 1848 utáni farsangok megváltoztak az örmény városban. Szongott Kristóf monográfiájában kiemelte, hogy korában kevesebb bált szerveztek, de ezek költségesebbek lettek, ugyanis belépőt kellett fizetni, ahogy a bálban elfogyasztott vacsora is pénzbe került. Mind ezek mellett a báli ruha sem volt olcsó mulatság („Most vagy olyan költséges ruhát ölt magára a leány, hogy a „tata“ zsebe azt megérzi, vagy –  nem megy el a bálba.”), minden alkalomra másikat kellett készíteni.   Természetesen mindez a többi városi bálra is érvényes volt.

A turkajárás

A farsang csúcspontja húshagyó kedd volt. A város egykori történésze, Szongott Kristóf a következőképpen írta le a húshagyó keddi mulatságot:

„Ebéd után majdnem minden gazda befogtta szekerét, teletömte azt nevetséges, álarcos alakokkal és kihajtatott; 30-40 ilyen mulatságos szekér robogott egymás után órákon át. Az utcákon, de főleg a piacon hullámzott a nép és gyönyörködött a gyalogjáró „maszk“-ok bohóságaiban is. A gyermekeket a táncoló „turkás“ mulattatta, ki csőrével szedte a sűrű Krajczárokat. De már elvégezte a „turkás“ ugrándozó láncát, megy a másik ház elejébe, utána cigány zene, a zenét kíséri a feldíszített, kifestett ökör, leghátul a szekér az üres hordóval (ebbe töltötték a fölösleges bort, mit ez az álarcos menet elfogyasztani nem tudott).    A „turkás“ közelébe tóduló gyermeksereget rendesen a „goczoj” (a menet egyik kiegészítő álarcos alakja) szokta szétverni a felfújt és zsinegre erősített száraz marhahólyaggal. Ha a menet mészáros házához ért, itt kinyitották a kaput, bebocsájtották azt és  megvendégelték.    Estefelé mindenki hazament. Nagy vacsorával zárták be a farsangot: („A nagy vacsora kinyúlt akárhány helyütt éjfélig is. Ekkor megkondították a nagyharangot; a vendégek elvégezték imájukat, azután nyugalomra tértek.”). Másnap templomba mentek hamut venni. Aztán minden ember dolga után látott. Egyik kiment a pusztára, másik vásárra, a harmadik vásárolgatta a báránybőrt. Nem volt több hús és mulatság húsvétig.”

SZONGOTT KRISTÓF: SZAMOSÚJVÁR SZABAD KIRÁLYI VÁROS MONOGRÁFIÁJA

A turka eredete

A turkázás nem örmény népszokás, valószínűsíthető, hogy valamikor moldvai tartózkodásuk alatt ragadt rájuk a, ugyanis ez ma is elterjedt karácsonyi szokás a románok körében. dr. Moldován György, egykori professzor szerint a

„Turca. A törökök elleni gyűlölet szülhette ezt a táncot a régi időkben. Karácsony napján valaki a fejére szarvas alakú álarcot tesz, hosszú vászonzsák-félébe búvik, hogy a lábai se látszódjanak ki, hasonlóképpen egy másik álarcod, görnyedt alak, az utcákat végig járják, táncolnak és kurjongatnak.”

dr. Moldován György

A fentebb említett szekeres hagyomány a XIX. század végén elveszett, ugyanis a városnak lett vasútvonala (A városon áthaladó Dés-Apahida vasútvonalat 1881. szeptember 15-én helyezték üzembe hivatalosan. A hivatalos átadás 1881. október 16-án esett meg Ordodi Pál és báró Kemény Gábor miniszterek jelenlétében.), így a kereskedők alig tartottak otthon szekeret.

A vasút avatási ünnepségéről az alábbi linkre kattintva lehet olvasni:

https://tortenelmimagazin.com/2020/11/12/a-szamosvolgyi-vasutvonal-avatasi-unnepsege/

A cikk szerepel az Iskolai Történelmi Magazin 2021/1-es számában. Olvassák/olvassátok a magazint is, a linkre kattintva:

https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2021/02/ii-1.pdf