Ermone Zabel Martaian – interjú

1. Megkérem, vázolja fel kicsit családja múltját? Hogyan kerültek Törökországból Erdélybe?

Mint tudjuk, Törökországban, az örmények ellen elkövetett atrocitások már 19. század végen is érezhetőek voltak, majd a 20. század első negyedében csúcsosodtak ki.  Ez nem kerülte el a felmenőimet sem, így a dédszüleim és az akkor még gyerek nagyapám és három testvére több év szíriai majd ismét törökországi menekülés után hajóra szálltak, Konstancára (Constanta) érve Kolozsvár irányába indultak, egy évvel később pedig Szamosújváron telepedtek le. Hasonló hányattatások közepette érkezett Szamosújvárra az akkor még gyerek nagyanyám is a családjával együtt.

2. Hogyan fogadta a szamosújvári közösség az örmény népirtás elől ide menekülő örményeket? Hogyan találták meg helyüket a városban?

Függetlenül egymástól, úgy a nagyapám, mint a nagyanyám családja céltudatosan tűzték ki végállomásként Szamosújvárt tudva, hogy ez egy örmény város és reménykedve egy könnyebb beilleszkedésbe.  Ami talán sikerült is, hiszen hozták magukkal azt a szakmát, amely a későbbiekben a családom hírnevét megalapozta. A nagyapám, Martaian Harutiun Szamosújváron ismerkedett meg a nagyanyámmal, Kurusian Elmoneval és mindkét család több tagja is a szőnyegkészítés és javítás tudását birtokolták, űztek és ez biztosította a megélhetésüket. Ez biztosan hozzájárult ahhoz, hogy a város befogadja őket és értékes tagjai lehessenek a helyi örmény közösségnek.  

3. Milyen ez a kettős identitás? örmény és magyar vagy örmény és román? Mennyire erősíti meg az embert, mennyire különlegesebb emiatt valaki, akinek kettős az identitása?

Habár létező, nem igazán kedvelem a „kettős identitás” fogalmat. Ami engem illet, nem szenvedek identitás zavarban annak ellenére, hogy a génállományom két nemzetet ötvöz. Nyilván ezt még pozitívumként is fogom fel, élek a multikulturalitás által nyújtott előnyökkel (nyelv, szokások, gasztronómia) de az embernek mindig van egy domináns énje, ami helyzettől függetlenül végig kíséri az életet. Én ennek szellemében élek, létezek és nem utolsó sorban, teszek érte.  Mellesleg, voltam annyira szerencsés, hogy gyerekként, ha csak pár évig is, megélhettem az örménységemet az apai nagyszüleim által megteremtett környezetben, ahol minden, de minden ízig-vérig örmény volt. Nevezhetjük ezt különlegesnek, vagy csak egyszerűen másnak.

Ugyanakkor, mint minden kisebbségben élő nemzetiségi csoportot, a hányattatott sorsú örményeket sem kerüli el a beolvadás, bárhol is élnének e nagyvilágban. Ezért dicséretes, hogy adott esetben két-három évszázad távlatából, ugyanúgy, mint Szamosújváron is, a sok kihívás ellenére is van még egy maroknyi lelkes ember, aki életben tartja a helyi örmény szellemet.

4. Van olyan örmény közösség Romániában vagy Magyarországon, aki csak örménynek vallja magát és nincs kettős identitása?

Itt szintén csak a saját véleményemet fejthetem ki. Nehéz lenne, ha nem lehetetlen, egy közösséget így megközelíteni. Esetleg a közösségek tagjait, hiszen mindenki másképp éli meg, adott esetben, örmény identitását.

5. Miért lett festőművész?

Részben ott a megfejtés a 3. kérdésre adott válaszomban. Vannak dolgok, ami ellen nem érdemes, és nem is lehet küzdeni. Végzettségem szerint közgazdász vagyok, de néhány e pályán töltött év után, otthagytam. Gyerekkorom óta úgy, mint minden gyerek, szerettem rajzolni. Annyi különbséggel, hogy ez később sem változott. Nem annyira tudatosan, mint amennyire belső késztetés hatására, autodidakta módon jutottam el oda, ahol most tartok. Biztos vagyok benne, hogy szőnyegkészítőként a nagyapám is a megélhetés biztosítása mellett a művészi hajlamát élte ki szakmája által és örököseként, én is kaptam egy adag elhivatottságot a művészet iránt.  

6. Melyik az a történet (családi vagy egyéb) amely a legjobban befolyásolta az ön életét és pályafutását?

Nem is egy történetre térnék ki, hanem egy időszakra. Arra, amikor még élvezhettem nagyszüleim társaságát. Amikor kislányként a nagyapám kezét fogva sétáltunk a parkban miközben örmény történeteket mesélt. Vagy amikor a nagymamámnak segítve készítettük el a csak általa ismert keleti különleges finomságokat. Tőlük tanultam meg elfogadni a kicsit „más” külsőmet és hogy a „más” külsőhöz egy „más” belső is tartozik. Még ha akkor nem is tudatosult bennem, akkor tanultam meg örménynek lenni és ez végigkíséri az életemet. És ez a munkámra is kihatott, nem véletlen, hogy most már minden egyes ecsetvonásom, elkészült munkám az örmény szimbolisztikához köthető.

7. Hogyan került Magyarországra?

Úgy vélem, hogy mi már egy szerencsés világba születtünk. Szabadon, szinte korlátozások nélkül utazhatunk, letelepedhetünk. A Magyarországra történő letelepedésemnek oka nagyon egyszerű, úgy hívják, hogy sors.      

8. Mi a küldetése napjainkban a művésznek?

Több mint gondolnánk. Attól is függ ki a célközönség. Többek között, hogy megtanítsa az embereket más szemmel is látni a világot. Vagy, hogy megörökítsen egy pillanatot. De ha csak ránézünk egy alkotásra és örömöt szerez, tekinthetjük lelki gyógyírnak, de nem feledkezhetünk meg a művészet oktató hatásáról sem.

9. Mit üzen a Kemény Zsigmond Elméleti líceum diákjainak?

Talán nem tudok újat mondani, de mindenképpen merjenek álmodni, kövessék álmaikat, mert sok munkával és kitartással ezek megvalósíthatók.

Ermone Zabel Martaian munkássága megtekinthető honlapján:
http://ermone-martaian.ro/

Az interjú szerepel az Iskolai Történelmi Magazin legutolsó számában. Olvassák/olvassátok a magazint is, a linkre kattintva:

http://tortenelmimagazin.com/wp-content/uploads/2021/02/ii-1.pdf