A történész számára az a kihívás, hogy a sok kis töredékből, legódarabból rakjon össze valami újat, egy kész terméket, hogy az olvasónak betekintést nyújtson a múlt egy szeletébe. A mai cikkemmel a két világháború közötti dési magyarság farsangi báljaiba nyújtok betekintés.
A farsangi bálok helyszíne minden alkalommal a város szívében a Főtéren volt, ott amúgy az egyetlen olyan helység állt, amely bálteremmel rendelkezett. A két világháború között ez a vendéglátói helység a Főtér sarkán feküdt és a Ment Béla tulajdonában lévő România kávéház és étterem volt.
A dési bálokon nem csak magyarok vettek részt, tudhatjuk meg a Heti Hírek 1934. február 11-i tudósításából: „A dési társaság ismert tagjai, nemzeti és felkezeti különbség nélkül; tisztek, hivatalnokok, — egymás mellett ülnek, vagy táncolnak s egy éjszakára elfelejtik, hogy nappal talán nem is ismerik egymást.”
A dési farsangi bál természetesen egyike volt a sok közül, ugyanis minden közösségnek megvolt a saját bálja. Volt római katolikus nagybál, református bál, görögkatolikus bál, gyerekkarnevál a dési Izraelita Nőegylet táncestje, altiszti bál, sportbál és sok más.
A farsangi bálban, mint ahogy több másban is, a talpalávalót a Désen állomásozó a 81. gyalogezred jazz-zenekara húzta. Az említett zenekar az egyik legkeresettebb volt a korban Désen.
A zenekar a bált az akkor divatos és ritmusos foxtrottal kezdte: „egy pattogó ritmusú foxtrottba kezd; a párok összesimulnak és szaxofon búgó hangjára ide-oda zötyögnek, taszítják, lökdösik egymást. Mai életünk rohanó nyugtalansága elevenedik meg e képben.”[1] Kis szünet után következett a kor legdivatosabb tánca, a tangó, ami: „egy érzelmesebb fordulatnál a táncos már bátran súghat partnere fülébe szerelmes szavakat, s erősebben szoríthatja meg a derekát: a mai tánc erotikumát jobban érzékeltetve.”[2]
Természetesen, hogy a bálokon nem csak táncoltak, hanem ebédeltek is, ami a kor legjobb ételei voltak. Az ebéd után nem csak tangó és foxtrot volt, hanem angol valzert és egyéb rövid életű táncrendeket is jártak a résztvevők.
A Heti Hírlap tudósítója, mely részt vett a bálban, a vendéglő öreg pincérét a régi dési farsangi bálokról is kérdezte, aki készséggel válaszolt is, úgy ahogy most is az idősebb generációk szoktak a hasonló kérdésekre, hogy régebb minden jobb volt: „Ó, kérem, régente más volt. Nem táncoltak akkor annyit össze-vissza; nem lötyögtek annyit össze-vissza. Akkor csárdással kezdték és végezték — és közben volt a valzer. Igaz, az akkori ember is más volt. Jobbkedvű, nyugodtabb a mai élet lüktetőtempójával szemben.” A cikkíró szerint „a ma táncában sokkal több a kecsesség, a simaság, a mai táncoló párok sokkal higgadtabban mulatnak az akkori víg, nem törődő kedéllyel szemben. De talán a mai kor generációját jobban kielégíti ez a tánc, talán a nő és férfi közti nagy különbséget megszüntette. A régi, érzelgős valcer korában nem igen lehetett egy bálban ismeretséget szerezni, ha az ember kellőleg bevezetve nem volt.”
Az 1934-es dési farsangi bál olyan egy óra tájt ért véget, tudhatjuk meg a tudósításból, nyilván azért, mert korábban kezdődött, mint napjainkban szokott.
Nem állítom, hogy teljes a kép, egy újságcikkből ez nem is lehet, ugyanis levéltári adatokra is szükség lenne. Ezzel a cikkel azonban csak egy kis szeletet nyújtok abból, hogy milyen volt a két világháború közötti Dés társasági élete.
Riti József Attila
A borítóképen Dés főtere valószínűleg 1900 körül. Forrása: Sorin Borodi
[1] Heti Hírek, 1934. február 11 – VI. évfolyam, 4-5. lapszám
[2] UO
Leave a Reply